Sétáltam amikor hírtelen,
rám köszönt barátom, nincstelen.
Mivel rég láttam örvendtem nagyon,
pedig az éjjel kinn hált a fagyon.
Száraz levél neki a neve,
arca barázdákkal van tele.
Tőle tanultam halálról sokat,
az ő szája mondott csak igazat.
Megöleltem, majd mentem tovább,
társai belepték lábaim nyomát.
Szívemben csak a hála dalolt,
barátomra meg rásütött a hold.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése