csalódott szívem
adtam neked
s hittem te majd
gyógyír leszel
csupa jóság
értjük egymást
együtt jóban
együtt rosszban
gyógyír leszel
gyógyír leszek
valóság lett e
legszebb álom
szerelmünk termő
ága három
felhőtlen volt
a boldogságom
de szörnyű Vihar
egyet letört
életem derék-
ba tört
le
tört
le
tört
keservem látva
csitítani
nem siettél
nem siettél
szívemben tél
csonttá fagyott
megdermesztett
hogy a szemem
meg se lássa
két gyenge ág
is árva árva
nem volt támasz
apja anyja
egymással volt
elfoglalva
anya apa
oly mély gyászban
s a szegény két
árva fácska
majd belehalt
fájdalmába
testvérüket
úgy siratták
hogy értünk hullt
könnyük nekik
míg a gyásztól
félájultan
elváltunk mi
mindörökre
élőt holtat
cserben hagytunk
sírtunk éjjel
sírtunk nappal
sírtunk éjjel
sírtunk nappal
folyt a könnyem
mint a patak
a te könnyed
gyorsan apadt
sok évig folyt
csak folyt
csak folyt
azt hittem
végleg
megfojt
mert a könnyem
úgy kicsordult
már az eszem
szinte bomolt
de a gyászból
felébredtem
s hazavárt a
szülőföldem
de te párom
nem is tudtad
hogy egy üveg
alján mélyen
apám sírjáról
földet csentem
otthon mélyen
elrejtettem
így vittem én
itthonról haza
– egy marék föld
ennyi vala –
haza az új
otthonomba
rejtegettem
üveg mélyén
szép szülőföldem
szívemben mélyen
a kéklő
fénylő
egeket
a csillagokat
a réteket
s beszívtam
mélyen
az áldott
tiszta levegőt
ez nagyon
hiányzott
– a színtiszta légkör –
apám és anyám
titkon siratott
a messzeségben
ők már nem sírnak
ott az égben
ma már ott fentről
integetnek
és olvasnak
gondolatomban
tudják hűség
lakik szívemben
de ha még egyszer
hazamehetek
hozok egy
maroknyi
otthoni
földet
és bocsánatért
esdekelek
az elcsent földért
a messziségért …
(Sepsiszentgyörgy, 2019. január 16.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése