Hómezőn jár az erdő esti árnya,
- árnyaknak nyáját tereli a szél -
bele veszve az éjjeli homályba
sötét palástban nyugovóra tér.
A bús szívre rászáll a végtelen éj,
menedéket keres a lélek is már,
talán várja őt az égi mindenség....
Ó, ne menj el lélek, hozzám visszaszállj.
Majd újra szállunk térben és időben,
amint szerelemben ránk talál a nyár,
és mosolygón int a nap elmenőben....
Ó, ne menj el lélek, hozzám visszaszállj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése