ó
halál
jégcsappá
fagyasztottál
felolvadok-e
*
a
Szent Éj
amelyben
vaksötétség
de Fényre vált
2019. február 25.
2019. február 28., csütörtök
Józsa Attila: Juhász-mese
- Pálfi Ernőnek szeretettel -
Száraz Berci hosszú szőrű csuhába bújt éppen,
andalító hold ballagott végig a vidéken,
éjfél után farkas- falka, lásd, adta meg a jelt:
szegény Berci vért izzadott és szárazakat nyelt…
Demeter Mária: Változatok vigasztalásomra
(kövicsek, színek, ölelés, csend)
Emlékek raja
napom körüli pályán –
Sok kicsi bolygó.
Kék muszlinkendő
pókfonálon fennakadt:
halhatatlanság.
Sűrű hófüggöny
ezüsthidegen rám hull.
Árnyam velem van.
Csend sötétjében
lila jácint illata
nagy hűvösséggel.
Februári meghívott: Márk Attila daltulajdonos
Téma: Egyháztörténeti kutatások eredményei, orgonakészítés.
Foto: Barabás Gyöngyike
2019. február 19., kedd
Józsa Attila: A pénz illata
Mióta a világra eszmélt, Kálnoky Bence úgy érezte, tenyerén hordozza a jó Isten… Nem mintha istenhívő lett volna, hisz templomba se járt, messziről kerülte nem csak a környékét, de még az ezzel kapcsolatos beszélgetéseket is ! 17 évesen úgy gondolta, a világ minden kapuja gombnyomásra nyílik meg előtte s neki más dolga nincsen, csak kiválasztani, melyiken lépjen be a Nagybetűs Életbe…
Szülei dúsgazdagok voltak, édesapja, mint a Kálnoky grófok egyenes leszármazottja hírnévnek örvendett, képviselőként indult a politikai élet soron következő választásain. Két terepjáró állt az udvarukon, Zalán-patak határában volt emeletes házuk, hosszú gyümölcsös húzódott mögötte. Az udvar egyik sarkában sziklakert volt, édesanyja régi álmának beteljesülése. A gyep frissen volt nyírva, kikövezett ösvény kanyargott a kapuig, a kis úszómedencében párolgott a víz a nyár eleji napsugarak játékában.
Bencének a tanulás nem volt erőssége, fizikából, matematikából bukásra állt. Nem sokat törődött ezzel, tudta, hogy a szülei pénzzel mindent el tudnak intézni. Nagyon fiatalon érezte meg a pénz illatát…
Az volt az álma, neki is legyen valamikor egy terepjárója, száguldjon végig vele Európa autópályáin… Nagyon szeretett utazni, szülei kisebb korában sokszor elvitték Csehországba, Németországba, Olaszországba, Ausztriába.
Legjobban Velencétől volt elragadtatva, a Sóhajok Hídja alatt határtalanul boldog volt, a gondolában nem törődött azzal, hogy az átlagember számára egy vagyonba kerül a csónakázás… Ausztriában télen voltak, síelni, az Alpokból felejthetetlen élményei maradtak ! Sok fényképet készített, lázasan rendezgette az előhívottakat, mielőtt albumba kerültek volna.
Egy hónappal 18. születésnapja előtt nagy lázban volt, minden pórusával arra figyelt, hogy megszerezze hajtási engedélyét. A szülei a legjobb oktatót választották ki, Bence szorgalmasan tanult, önmagát meghazudtolva… Nem sokat törődött a közelgő érettségi vizsgával, a terepjárót szerette volna minél hamarább kipróbálni.
Egy hétvégén apja eldöntötte, megfogadja az oktató tanácsát, megengedi Bencének egy mezei úton, hogy átvegye a kormányt. Aznapra kánikula ígérkezett, mindketten rövid ujjú pólóban, rövidnadrágban pattantak be a terepjáróba. Miután döndült a kapu mögöttük, az apa már lázasan magyarázott, a fiatalember minden erejével figyelni próbált. Két nappal azelőtt kivágta a rezet, a 26 kérdésből 25-öt helyesen válaszolt meg, az apja büszke volt rá. Akkor döntötte el, megfogadja az oktató tanácsát.
A falu határában Bence még egyszer visszanézett, volt egy adag félelem benne, nehogy a terepjárónak valami baja legyen s őt okolják ezért… Aztán elhessegtette rossz gondolatait. Fenyőerdő tűnt fel a közelben, a köves, poros mezei úton egy lélek se járt. A fiatalember átvette már a kormányt, lassan vezette a terepjárót.
Fokozatosan megbarátkozott vele.
Hirtelen fékezett, mezei nyúl szaladt át az úton. Több órás vezetés után az apja meg volt elégedve vele. Elérkezett a vizsga napja, éjszaka nem sokat aludt az izgalom miatt. Reggel erős kávét főzött magának, sietve kortyolgatta. Szándékában állt belenézni jegyzeteibe, aztán lemondott erről. „Nem karácsonykor szokták a disznót hízlalni”, mondták a régi öregek…
Szótlanul ült be a terepjáróba, apja bátorította. Izzadtság csorgott végig a gerincén, pulzusa megnőtt. Gondolatai összekuszálódtak, egy értelmes megoldás nem jutott eszébe. Vigasztalta magát, hogy a kellő időben majd sikerül összpontosítania… Megérezte a bátorítást apja kézszorításában, megölelték egymást.
Mikor szembe nézett a kérdőívvel, izgalma elpárolgott hirtelen. Magabiztosan válaszolta meg a kérdéseket. A vizsgáztató bizottság elnöke tudatta vele, hiába válaszolja meg tökéletesen a 26 kérdést, neki szegeznek még kettőt s csak utána kapja meg a hajtási engedélyt, ha azokra is kifogástalanul válaszolt. Bence nem érzett félelmet, 25 kérdésre sikerült jól válaszolnia, csak apró figyelmetlenségen múlott a 100%-os siker.
Kíváncsian várta a döntő kérdéseket. Az elsőt a kis ujjából rázta ki: meg kellett magyaráznia a fekvő rendőr fogalmát. A másodiknál viszont megállt a levegő benne…
-Mikor lehet áthajtani egy élő, álló rendőr fölött ?
Bence mintha más bolygóra került volna, szárazság kaparta torkát. Képtelen volt válaszolni, csak állt, mint Bálám szamara a hegytetőn…
-Mikor behúzódik a híd alá vizelni… - érkezett a megsemmisítő válasz.
Mészáros Mária: Állatfarsang
A mókusóvoda
Kacsalábon forgó csoda,
ez ám a mókusóvoda.
Ha be akarsz jutni oda,
rá kell lelj a rézajtóra.
A mókuskák besétálnak,
kemence mellett megállnak.
Óvó néni szép szavára,
leülnek mohapárnára.
Itt sokáig nem maradnak,
a szőnyegen hancúroznak.
Játék után megpihennek,
uzsonnáznak, s hazamennek.
A nyuszika
Nyuszi ül domboldalon,
sütkérezik a napon.
Hótakaró beborít
minden füvet és lapit.
Tanakodik, mit tegyen,
elfogyott az élelem.
Erdész bácsi már megjött,
megrakja az etetőt.
Őzikének friss szénát,
a nyuszinak káposztát,
madárkának kendermagot ...
Áldott, boldog vasárnapot!
Az erdő fotósa
Mókus Misi szaporán,
ugrándozik fa ágán,
kicsi fülét hátracsapja,
készülékét csattogtatja.
Ha a helyzet azt kívánja,
felmászik a villanyfara.
Mókusfiak gyertek, gyertek,
mindjárt kész a fényképetek!
Tessék szépen mosolyogni.
A nyelvet nem kell kidugni.
A képet elvisszük máma
s kirakjuk az óvodába!
Veréblakodalom
Csodás bokorpagoda,
gyere ide lagziba.
Veréb Pali esküszik,
a menyasszonyt most viszik.
A verébhad csivitel
ide más zenész nem kell.
A szertartás véget ért,
tolakszunk az ebédért.
Magocska és friss zsemle,
nosza szedd a begyedbe!
Bort iszunk vagy friss vizet,
A vőlegény majd fizet!
Az álarcosbálban
Az álarcosbálban
Siet a kastély a bálba,
talpig hófehér ruhába'.
Súlyos palást van a vállán,
aranytarsoly az oldalán.
Földig ér a hosszú haja,
fürge minden mozdulata.
Varázspálca a kezében,
huncut mosoly a szemében.
Ne álldogálj kapu előtt,
lefújja a szél a tetőt.
a sok cserép lerepülhet,
betöri a kerek fejed.
Toronyrésén kikukucskál,
egy óvodáskorú kislány.
Toronyóra azt hirdeti,
az első díj őt illeti.
Józsa Attila: Visszatekintés
Rancz András barátomnak ajánlom
Fütyörészve ment ki a csikorgó hidegbe, 14 évének minden lendületével. Nem szokott az időjárással törődni. Egyszer valaki bátorításképpen mondta neki: „Belülről kell süssön a nap!” Azóta se tudta elfelejteni…
Szülei vásárolni küldték, kezeit a zsebébe süllyesztette, többször nekifutott a lesepert járdán csillogó jég csúszdának. Vörösre csípte arcát a hideg, nem törődött vele. Brassót ismerte, mint a tenyerét, behunyt szemmel is tájékozódott a betonrengetegben.
A piac felé indult, megszaporázta lépteit. Felfigyelt a döcögő villamos zakatolására, távolban megpillantotta szikrázó csápjait. Korcsolyázni készült a közeli jégpályára délután, barátaival napok óta tervezték a találkozót.
Az utat hóekével takarították, a piac felé bandukolva nyugdíjasok mellett haladt el. A legutóbbi fizikaóra járt az eszében, kedvenc tanárának magával sodró magyarázata. Napokkal azelőtt szétszedett és megjavított egy táskarádiót, vonzotta minden, ami az elektronikához tartozott.
Az üzlet bejárata előtt szinte beleütközött egy síró kisgyerekbe. Bundasapkáját a szeméig húzta, didergő kezével letörölte könnyeit. Nagyon szerencsétlennek látszott, mintha egy világ dőlt volna össze körülötte… Sírás közben többször csuklott, vörösre dörzsölte szemeit. Senki nem törődött vele. Megszólította. Kiderült, a szülei vásárolni küldték, pénzét belehullatta valahol a hóba… 9 – 10 éves lehetett, kopott, szakadozott kabát volt rajta.
Egy percig se tétovázott, megvigasztalta, letörölte könnyeit. Pénztárcájába nyúlt, a markába nyomta a hiányzó összeget. A gyermeknek megcsillant a szeme, hálálkodni nem sok ideje maradt. Napok múlva megfeledkezett a történtekről…
25 év telt el azóta, más városba költözött, időközben megnősült, fia született. Egy alkalommal Brassóban rendezte ügyes-bajos dolgait, őszi eltevések ideje volt, a piac felé vette útját. A vásáros kofák duruzsolása egybemosódott agyában, megszokta. Zakuszkának valót akart vásárolni, nézelődött az asztalok körül. Beállt egy hosszú sor végére, csiperkegombát árultak. Időben volt, nyugodtan elérhette az esti vonatot.
Gondolataiba temetkezett, halvány mosoly lengte be arcát. Összerezzent, amikor megszólították. Fiatal, a 30-as évei vége felé járó férfi volt, kellemes megjelenésű. Könny bujkált a szeme sarkában, amikor hozzá beszélt. Ő volt a kisgyerek, aki a hóban elveszítette pénzét…
Kézfogását, a 25 év távlatából, a nap legszebb ajándékának érezte…
2019. február 8., péntek
Demeter Mária: Költészet ideje
A szivárvány mindig a földé volt igazán.
Derengés világoskékje bomlik, alakot ölt a levegő, a levegő…
Függöny lebben – könnyűség – ablakkoccanásra csőrében vízcseppel rebben fel egy madár és száll, száll hosszú ívben, miriád sugárra hull szét, hull szét szürkéje az égnek. Lélegzetem – puha felhő – emelkedik és ereszkedik, emelkedik és ereszkedik…
Szívcsobogással
feltörő örömszóló –
Föld issza cseppjét
Para Olga: Kihunyt fények
„Csak az a mély és szent igazság,
Amit magába rejt a lélek,”
(Ady Endre)
mélykék
szép fények kihunytak
áldott szemeidből
azóta tudok szívből
sírni, ölelni,
virrasztani.
amíg élek
utánad sírok
alig élek
nélküled
(Sepsiszentgyörgy, 2019. január 30.)
Mészáros Mária: A mókusmodell
Mókus Nelly én vagyok.
Elmúltak a nagy fagyok.
Hótakaró olvadó,
a napocska ragyogó.
Február van még, tudom,
de nekem már nincs nyugtom.
Fényesítem bundámat,
fésülgetem farkincámat.
Kemény diót ropogtatok,
ettől a fogsorom ragyog.
Megpödöröm bajuszkámat,
jó dolga van mókuskának.
Fényképeznek? Mosolygok!
Én mókusmodell vagyok!
Mindig jó pofikat vágok,
irigyelnek mókuslányok.
Sepsiszentgyörgy, 2019.02.07.
Józsa Attila: Húsvéti történet
(egyperces egy összeesküvésről)
A Gázművek munkaközösségében első perctől kezdve nem sok jóindulattal viseltettek iránta, csodabogárnak tartották, mert semmiféle keretek közé nem lehetett besorolni, élete más értékrend szerint működött, más szabályok szerint… Ha csak tehették, kiközösítették, kigúnyolták, címkéket ragasztottak rá a háta mögött, vagy a szemébe mondták véleményüket. Fiatal volt, új, lázadó, meg nem alkuvó.
Nem vette észre egy magyar húsvét másodnapján, hogy néhányan a sarokba húzódtak, cinkosan mosolyogtak egymásra. Öltönyt vett fel aznap, a kommunista rendszerben a törvény szerint nem volt megadva a szabad nap magyar húsvétkor. Egy porcikája se kívánta terepre menni, a locsoló lista a zsebében lapult. A lehetőségek nem villanyozták fel: vagy mennek terepre s akkor a locsolási tervének lőttek, vagy nem megy dolgozni s igazolatlan hiányzó lesz aznap, vagy társul hozzájuk egy kis reggeli borozásra…
Tudták róla, sok verset ismer kívülről, két pohár bor között megkérték, szavaljon minél többet, csodálkoztak egy idő után, hogy nem dönti le az ital a lábáról… Egyszer kénytelen volt kimenni az illemhelyre, munkatársai közül egyik második műszakban éjjeli mulatóban dolgozott, nagyon értett az italok keveréséhez. Amíg visszajött volna, rumot töltöttek a borába s csipetnyi
cigaretta-hamut szórtak bele…
Úgy csapta meg a rosszullét, mint a villám ! Alig volt ideje az illemhelységig elbotorkálni, összerókázott mindent a környéken, elsősorban vadonatúj, sötét öltönyét… Nem emlékezett, hogyan vetkeztették le, szakadozott, festékes munkaruhába bújtatták, húsvéti öltönyét nylontasakba csomagolva nyomták a kezébe, mielőtt elbúcsúztak volna… Fogalma se volt, hogy jutott el a trolibusz megállóba, nem emlékezett arra se, hogy szállt fel a megfelelő járatra.
Azon csodálkozott akkor és évek múlva is , édesanyja hogy nem húzott le két pár pofot amikor megpillantotta magánkívüli, borgőzös állapotban… Miután kijózanodott, felfogadta, hogy részegen soha nem fogja senki látni többé…A szégyen évekig elkísérte, mint egy árnyék, követte mindenhová… Utána sokáig kerülte munkatársát.
3O év múlva más városban lakott, egyszer szembe ment vele az utcán, ugyanolyan beképzelt módon viselkedett, ahogy megismerte. Ápolatlan volt, gyökértelennek tűnt, mint akinek nincsen családja. Néhány szót váltottak, nem méltatta különösebb figyelemre. Aztán évekig nem találkoztak.
Napokkal azelőtt a város másik sarkában keresett valakit, hirtelen egy ember körvonalait pillantotta meg, hasonlított rá. Szoborként állt egy tömbház bejáratánál, mintha egy zátonyra futott hajó roncsa lett volna… Arca pöffedt volt, sárga, szemgödrei beestek. Az egész ember csak árnyéka volt egykori önmagának. A száját elrejtő, vastag, gondozatlan bajuszáról ismerte fel. Alig állt a lábán. Arcán mintha ott mászkált volna már a halál…
Erőt vett magán, ha későre is, megszólította. Kiderült, előzetes szívinfarktusa volt, azelőtt néhány héttel jött ki kórházból. Sárga ujjai között cigarettacsikket szorongatott… Menthetetlennek érezte. Odalépett hozzá, szemébe nézett, rákényszerítette, hogy felidézzék a húsvéti történetet. A beteg világosan emlékezett rá, bár egy csöpp megbánás nem volt a hangjában, a tekintetében sem. Jó tréfának tartotta az egészet 3O év múlva is…
Arra gondolt, a jó Isten nem ver bottal. Az alkonyatba hajló utcán végigsöpört a szél. Mielőtt elköszönt volna tőle, még tudomásra hozta: megbocsátott neki…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)