Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptember 18 – 24
Józsa Attila: DIMENZIÓK
Ujjad árnyéka
ahol véget ér,
ott kezdődik el
a szakrális tér,
bárhogy méred is,
végtelenbe fut,
elvezet hozzá
minden alagút,
csillaghullásban
ne járj magasan,
hajolj a földhöz
alázatosan,
harmatcseppekben
fürödj meg reggel,
ne húnyd be szemed,
mikor vétkezel,
s mikor bőrödbe
sok-sok tüske szúr,
mennyei hárfán
szólít meg az Úr !
JÓZSA ATTILA: A
KAPUCSENGŐK HŰLT HELYE
(egyperces saját magunk bebörtönzéséről)
Amikor
terepre indultam villanyórákat olvasni, az erőtlen szeptemberi napsütés lendületet lopott be végtagjaimba, dúdoltam
magamban a forgalmas utcán Koncz Zsuzsa egyik legismertebb dalát, melyről akkor is, most is úgy érzem: még
nagyon sokáig lesz mondanivalója :
Mennyi híd kell még? Kedvenc
énekesnőm kérdésére nem bírtam rögtön válaszolni, a társadalmi-történeti
tényezők túl bonyolultaknak tűntek…
Aznap nem
volt sok munkám, azelőtt levő este
negyed 9-kor már rég rám sötétedett, mire befejeztem. Szerettem volna lendületemből mindenkinek
adni, de az emberek nem voltak vevők
rá. Fokozatosan fogyott el a lendületem,
mintha vérszívó piócákkal lett volna tele az egész testem…Az utóbbi időben
egyre sűrűbben tapasztaltam egy
döbbenetes valóságot: magánházaknál az
emberek az udvarra nyíló bejárathoz nem szereltek fel
kapucsengőt…Szinte senki…Sőt, a legtöbb helyen magas, kemény, vaspántos kapuk voltak, be se
lehetett nézni rajtuk…Máshol olyan tölgyfából készült kerítés zárta el a ház lakóit a külvilágtól, melynek csak az
oldal résein lehetett bekukkantani, de bent nem sok minden volt látható. Az emberek furcsán viselkedtek, mintha óriási, szúrásra kész sündisznók gurultak volna lábam elé, amikor hosszas dörömbölésemre végre kinyitották a kaput. Itt-ott rákérdeztem, mi az oka ennek a túlzott óvatosságnak, vagy nevezzük
bárhogyan. Szokatlan válaszokat
kaptam, meghűlt bennem a levegő: akinek
éppen dolga van velük, felhívja
telefonon…Hivatalosan ne merje őket zavarni senki, vagy ha mégis, csak előzetes időegyeztetés
után…
Gondolatban
a Távol Keletre utaztam, a Nagy Kínai
Fal tűnt fel képzeletemben, az egyetlen
földi építmény amely látszik a Holdról…Akkor már tudtam, a Nagy Kínai Falat nem
csak Kínában építették meg. Szinte valamennyien felépítettük magunk körül…Azzal
nem számolva, hogy ilyen módon bebörtönözzük saját magunkat. Beláthatatlan
időre…
Két nap
múlva egy padlástéren dolgoztam.
Ugyanolyan erőtlen napsütést hozott a délelőtt. Megálltam pihenni, kinéztem a tetőtéri ablakon. A szemben levő ház bádog csatornáján verebek
napoztak csivitelve. Szinte
karnyújtásnyi távolságra voltak, éles
szemük morzsákat keresett a csatornában.
Hosszan kutatták végig az egészet,
nem adták fel. Aztán mégis a
napfürdő mellett döntöttek.
Csivitelésükből egyre több dallamot véltem kivenni. Mintha egyenként
üzentek volna valamit.
Szeretet-közösséget alkottunk a délelőtti napsütésben…
Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptember 26
Józsa
Attila: EGY SZABOLCSKA MIHÁLY
VALLOMÁSA (epigramma)
Mikor megszülettem, a homlokomon csillag volt,
majdani dicsőségemet szórta szét rám a hold,
s egy este hirtelen fűzfa-poétává nőttem:
vad lovakon délibábok vágtattak mögöttem !
Sepsiszentgyörgy, 2019.szeptember 18
Józsa Attila: KARÁCSONYI ÁLOM
A közöny
külvárosait
már belepte a
dér -
két árva ujja
sötétben
néhányszor
összeér –
madárlábuk
kékre csípte
az alattomos
fagy –
álmodták: a
háztetőkön
egy tündér
nyomot hagy
számukra és
szebb világ jön,
reggelre odaér
–
szúrós kövektől
kiserkent
a talpukból a
vér –
mentek mégis
ölelkezve,
míg fel nem
kelt a nap –
hitték, hogy
kiszáradt torkuk
egy csupor
vizet kap –
nem kapott s
egy napon látták:
egy ember
integet,
kinyitott egy kaput s így szólt:
„Ez egy
narancsliget !”
Sepsiszentgyörgy,
2O19.XII. 27
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése