2020.IV. 2 - a mai nap termése

        Moczok Anna: gondolatok

 Messziről elkerül, lassan nem a barátom már, 
felettem magasba, tőlem távolba, jár az álom. 
Nem erőltettem, bevonom a hálóm, 
kiégett szemek, lelkek kínját járom. 

Most, azelőtt és azután, 
minden percben délután az idő. 
Csak várom, és várom, 
hogy reám telepszik és elnyom kedvesen. 

De nem!, észre se vesz, 
csak morzsát hullat nekem, 
két szemem azzal érje be, 
hogy ne vigye el a pusztulás veszélye. 

Fáradt vagyok, nagyon, nagyon, 
hiába tükörfényes az ablakom, 
jéghideg mikor homlokom neki támasztom, 
olykor a csillagokat fürkészem, 
és ezer gondolat táncol a fejembe. 

Miért így, miért úgy, mi lesz ha, mi lett volna ha? 
Mint valami sav, minden kérdés úgy mar, 
választ keresek, 
de mindig elkések. 

Volt egy pár barátom, ők sincsenek már, 
egy pár titok szűk barlangba zár, 
kitaszít majd, vissza húz, 
penget mind gitáron a húrt. 

Tükrömöt nézegetem, 
egy élet benne lepereg, 
hangos sikolyal megreped, 
és én összeszedek minden darabkát. 

Ismerős, annyira ismerős, ...
ragasztom, ragasztom, olyan, 
mint száz esztendős..

Akkor imádkozom... Isten tenyerén ülök, 
hadd ítéljen, hogy meddig merünk
majd újra felbukok -  hadd mondja meg Ő
Nekem már csak ő lehet... hanem, kikötő...

Sepsiszentgyörgy, 2O2O. IV.2

Józsa  Attila:   KEGYELEM  (szonett)

Mint a futótűz, terjed már a járvány,

boldog-boldogtalant lassan eltemet,

rácsok mögül futva láttam a járdán

ki tudja, hányadik madár-tetemet –

toll volt mellette s pálcához kötözték

a kegyelet jelét: két szál ibolyát,

harmatos fűben reszketett a vidék,

csak az eget néztem könnyeimen át –

még nem fogtam fel: fojtó életünknek

a díszletei váltakoznak mindig,

s titokban mégis apró csodák jönnek

és mutatják az utat, fel az égig –

én hála-verset szavalnék el halkan

egy szomorúfűz hűvös árnyékában…

JÓZSA  ATTILA:   FELÉD  FORDÍTOM ARCOMAT…( egy másfajta irodalmi önéletrajz)

Feléd fordítom arcomat

kedves Olvasó és hangom

mindegyik színe hív, kutat,

nem enged még megalkudnom.

Én SZONETTBEN  gondolkodom

és csak HAIKUKBAN sírok,

a VERS úgy hull rám, mint korom,

s hogy miért van ez, örök titok –

a HUMORESZKET kedvelem

s EPIGRAMMÁKBAN nevetek,

hiszem: nem ér veszedelem,

derülnék sokat, Veletek !

Társadalmi fonákságot

-bármit mond is erre Róza –

csak egy műfajom hordozott:

csupán az EGYPERCES PRÓZA.

Híd-építő szándékomban

nem segíthetett soha más,

csak esténként, nagy titokban

még egy-két új MŰFORDÍTÁS…

Az élet sötét zugait,

(mondta egyszer régen Bella)

bemutatja s tán boldogít

a mindent átfogó NOVELLA,

s hogy az élet halál-komoly

s az Úr mindennek határt szab,

de van benne egy-két sikoly :

hát erről szól a SZÍNDARAB.

Tündér-világ is kell nékünk,

szebbet már ennél ne keress,

s MESE is kell – menedékünk,

és kell még sok-sok GYERMEKVERS !

Bűntől roskadó világban

-az Úr szól hozzád, Fatima ! –

hogy megtérjél azon nyomban:

még kell a KÖTETLEN IMA !

S játszani is kell még végül,

-kezem a szívemre teszem –

gombokkal, vagy gombok nélkül:

erről szól GOMBFOCIS-KÖNYVEM…

S mindezt magába foglalja

s a világ felé kivetíti

regényemnek szószólója,

nem más, Johanna de Rossi…

Feléd fordítom arcomat

alázattal, halkan, csendben

és gyertyát gyújtok majd, sokat,

világ-megváltó időkben !

 

Józsa  Attila:  fordítások:

SINKA ISTVÁN:   SZÓLJON, AKI LÁTTA…

Dús András juhász volt,

már fekete a képe,

leásták pihenni,

le a fák tövébe.

Fiatal volt, mégis

görbe volt a háta.

Istenem, magyar volt.

Szóljon, aki látta…

SINKA  ISTVÁN: CINE L-A  VĂZUT... 

Dús András era cioban,

de-i vezi chipul negru, taci,

i-au săpat deja mormânt

adânc, sub trei copaci.

Era tânăr, totuși azi

spatele e așternut.

Doamne, fusese maghiar.

Să spună, cine l-a văzut.

SINKA  ISTVÁN:  KIVÁNDORLÓ                           RĂTĂCITOR  PRIN LUME

Bézárolva ablak,                                                    Ferestrele-s închise

bézárolva ajtó,                                                       și ușa e miloagă,

hiába kopogtat                                                      degeaba ciocănește

rajtuk könyörgő szó.                                               cuvântul, ce te roagă.

Próbálja a szívem,                                                  Chiar inima încearcă,

de senki se felel,                                                     dar nimeni nu răspunde,

s próbálja még egyszer,                                          și-ncearcă înc-odată

minden énekivel.                                                     și cântecul  -  de unde ?

Szememből két könnycsepp                                      Îmi cad și două lacrimi

a fakilincsre lép,                                                      pe clanță,  se ferește

s alszik tovább a csend,                                           chiar liniștea, mai doarme,

de szólal a sötét:                                                      doar noaptea, vezi, grăiește:

e ház lakóját, jaj,                                                    pe cel ce-a locuit  aici

a sors félredobta,                                                     îl ura destinul oare ?           

magyar volt s elment a                                            Era maghiar și-a plecat

hulló csillagokra.                                                      pe stele  căzătoare.