Sinka István:
Vallomás Őszikének
Úgy állok itt télben, viharban,
hamuban, tűzben,
mint nyugtalan vizek
partjain a fák,
mint hallgató síkok felett a holdtalan egek.
És úgy megyek néha
a lángjaid felé és úgy kereslek néha a holtak szemén,
mint akit
lombok és hegedűk
a földbe sirattak
ezelőtt régen.
... És úgy állok itt, mint a helgyek kövében
a hű folyondár
piros csillag-virága
és várlak egy fehér szikrájú téli délben,
hogy bátoríthassalak
ezzel a daloló,
gyönyörű szavammal: - szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése