Józsa Attila: Friss versek -2025

 

Hullámvasút (szonett) - Ortenszky Gyuszinak és Hajnikának ajánlom sok szeretettel -

 

Jó és Rossz között ingadozó vágyak

sűrű erdejében sokszor elveszel,

a káprázatok melletted rohannak,

de a másik véglet halotti lepel -

 

a sebességtől józan eszed elhagy,

s Te az okos-órák világában élsz,

mű-virágaidat megcsípi a fagy,

de te nem vallod be magadnak, hogy félsz -

 

bár elköltöznél más bolygóra egyszer,

s egy koncert-teremben lennél hallgató,

éreznéd, hogyan hullámzik a tenger,

 

és az emelvényről jön feléd a Jó

-a zongoránál ülve, hangzavaron át

az Isten játszik egy Liszt-rapszódiát!

 

 

 

Vágyak - József Attila emlékére

 

Vagyok rozsdás abroncsú öreg hordó,

amelyből az óbor réges-rég kifolyt,

barátaim, én nászra kelni jöttem

e világgal, nem némán megülni tort -

 

jöttem, hogy a fénylő kék hegyeknek

hűvös lankáit sorra felfedezzem,

hogy csúcsaikra kitűzzem, mint zászlót

egy-egy elfelejtett, forradalmi versem -

 

jöttem, hogy a földnek valamennyi sebét

sorjában lassan, félve bekötözzem,

jöttem, hogy még egyszer viszontlássam

korszakmegváltó, régi kedvem !

 

 

Az ötödik évszak

 

Már napok óta tombol a vihar:

mint borotva-penge, a húsomba mar,

szerelmünk úszik tajtékos habokban,

-kimentem a szívem, darabokban !

 

 

Eszmélet 1.

 

Egy bukott angyal dobta a kerítésen át

bűnbocsánatodnak véres zászlóját,

és te lobogtattad, habár  semmid sincsen,

s karnyújtásnyira állt tőled az Isten,

csak állt és nézett, nem kért számon semmit,

mint akit a könnyed néha még megindít,

és már vele együtt, a kerítésen át

pacsirták hallgatták az Úr-litániát...

 

 

Nosztalgia - játék a halállal

 

Szerelmünk holdfénye világít,

az éj lehunyja bársony szempilláit,

és révületben alszik el,

amíg a szívem vezekel  -

mert titkok rózsáit letépte,

és halál-lovas jött el érte,

s én itt maradtam egyedül,

papír-csónakom elmerül

az álmok tavában s ordítok:

kikacagnak a csillagok !

 

Életképek (szonett)

 

Egy ember bandukol a pusztaságban,

olyan árva, mint egy útszéli karó,

a lelke vérzik, fázik egyre jobban,

magában motyog: ''Meghalni volna jó...''

 

házát bomba érte, füst lett otthona,

a szeretteit nylon-zsákban vitte

el teherautó s akkor ért oda,

amikor éppen jött a naplemente -

 

és nem maradt egy fénykép bár utánuk,

de arcukat a porba lerajzolta,

s úgy tűnt, hogy lángol, mint egy fáklya hajuk,

 

sárból készült a szülinapi torta -

fájdalma hegyére fojtó köd omol,

Isten citerázik, halkan, valahol...

 

 

Küldetés

 

Patakmeder mentén jöttem hosszan én

s poros utamról maroknyi fényt hozok,

a sötétben Kétely szól hozzám, galádul:

Te ragyogni születtél, mint a csillagok ?

 

Ragyogni? Igen, bár a nagyvilágra

most ítéletidőként jégeső szakad,

én valamennyi versem esernyőként tartom,

fáklyaként világít e forradalmi had !

 

 

Eszmélet 2.

 

A lelkem sokáig egy híd alatt lakott,

s jótettei árát nem kérte számon senki,

csak Isten borzolta, mint a szél haját,

zsoltárait azóta egyfolytában zengi -

 

a domb is illatos már, mint egy ifjú lány,

a nap süt reá mindig ködfüggönyön át,

-egy koncert-teremben, messze, valahol

az Isten játszik egy Liszt-rapszódiát !

 

 

Nosztalgia

 

Mióta elengedted hajdanán kezem,

összetört az ágy és elszakadt a paplan,

esténként mint koldus dörömböl az ajtón

gyermekkorom, a visszahozhatatlan -

 

akkor gyertyát gyújtok szobám szögletén,

a hidat nézem és a túlsó partot

-belépett anyám és egyik kezében

piros színű mályvarózsát tartott...

 

 

 

Ars poetica

 

Lengő búzában fekszem s olvasok,

kérdőre vonnak már a csillagok,

ködfüggöny kísér  tova messze, el,

az Isten arcához egészen közel...

 

 

Apokalipszis

 

Amikor a világra jégeső szakad,

már lelked templomában üres minden pad,

imádkoznál csendben szemlesütve még,

csak susogni bírsz búsan, mint a jegenyék...

 

 

Genézis 2.

 

Mikor megszülettem, szakadt az eső,

s a kormos égen viharfelhők gyűltek,

mikor megszülettem, a hajléktalanok

arcán felszáradtak rég a könnyek -

 

mikor megszülettem, rózsa sem volt már

a kertekben, csak száraz katáng-kóró,

egy parasztanyóka levesét szürcsölte,

és bosszankodott, hogy milyen forró -

 

mikor megszülettem, szivárvány húzódott

az égen s a völgyekben felszáradt a köd,

a hegyekben nagy lárma-tüzek gyúltak,

Te akkor vágtad meg fehér könyököd

 

egy konyhakéssel, anyám, sírtál hosszan,

fűtetlen szobánkban didergett a tél,

később úgy neveltél, hogy elhiggyem mégis:

csend-életünkben békesség zenél...

 

 

 

Hitvallás alkonyati órán

 

Ha szemeidben eltörpül a vágy,

s a félelmeid megkötöznek téged,

a bűnbánatod, mint egy lavina

gördül feléd s lassan már feléget -

 

ha élted kertjében nem sarjad a fű,

s hirtelen felébredsz, hogy már semmid sincsen,

meghasad a föld és majd lángcsóvában

jelenik meg váratlanul az Isten...

 

 

Távlatok

 

Ha utam végén révbe értem végre,

levetem lábamról sáros sarumat,

s eltűnődöm csendes, őszi reggel,

hogy arcomon a fény már nem lohad -

 

meggyújtom pipám és a torkomból

mint megváltás, száll fel majd az ének,

s unokáimnak egy szép csillagos estén

sorjában, mindent elbeszélek...

 

 

Emberöltő

 

Ha őszi ködök borítanak mindent,

s már ősz szakállú apóka leszel,

látómeződben feltűnik már néha

a fehér csipkés halotti lepel -

 

az Úristen csenget, mint a postás, kétszer,

s számadásra belső szobádba hív,

már megnyugodhatsz: adósságod nincsen,

fáklyaként égett benned a szív !

 

 

Bűnbánati liturgia (szonett)

 

Bocsásd meg Uram, hogy életem terhét

mint nehéz zsákot, vállaidra raktam,

bocsásd meg kérlek, hogy nem telt el egy hét

hogy ne ostorozzon  méltatlan szavam -

 

hogy a búzámba, számadás óráján

s cselekedeteimbe konkoly vegyült,

hogy mint Adynál egykor az Ős Kaján

csak ő töltötte ki lelkemben az űrt –

 

mikor nem voltál ott, Uram, fáztam nagyon,

álmok tavából merítettem volna,

nem sejthettem, hogy ama végső napon

 

a bűnök zsákja végleg kifoszolva -

-itt állok előtted, pőrén, egyedül,

ha Léthe vizében  hajóm elmerül...

 

 

 Intés egy barátomnak - László Károlynak ajánlom nagy szeretettel -

 

Ne dobj a kályhába minden álmot,

amely virágzott, szikrázott s még szent,

ha szakálladban halál-árnyék játszik,

s ha szemeidben megbomlott a rend -

 

ne hidd, hogy egykor lobogó hited

nem tud ezután megtartani Téged,

Te arra születtél, hogy araszos léptekkel

végig mérjed a mindenséget !

 

Virágot ültess minden sivatagban,

a búbánat árnyát elűzze a szél,

az emberek arcáról s hallgatni tudják

amint a lelkükben békesség zenél -

 

az utad végén majd egy fáradt angyal

nyújt feléjed békítő kezet,

s rózsaligetben, szivárványos égen

az Úristen elé elvezet...

 

 

Alkonyodik

 

Mikor tollamból kifogynak az igék,

egy virágos réten bukfencet vetek,

s látom: egy létrát engednek az égből

az álmosodó bárányfellegek...

 

Lefekszem a fűbe s érzem bőrömön

zsenge füvek éle hogyan éget,

lelkem templomában Jézus készül hosszan

tartani egy újabb Hegyi Beszédet...