Józsa Attila: Találkozás (egyperces a szeretetről)

                                                                       - Édesanyámnak ajánlom sok szeretettel a névnapjára -

   Sokáig szaladtam a töltéskövek között, lihegve, egész testem lucsokban fürdött. Nyár volt, távolról egy mozdony látszott, a vonat már elrobogott Brassó felé. Uzonban voltam. Megpillantottam a vonatállomást, valaki magába roskadt egy padon. Egyedül volt, háttal ült nekem, vékony selyemkendő takarta arcát. Bár lekéstem a vonatot, békesség költözött a szívembe. Mintha egy ünnepre készültem volna... Bepótolni valami elmulasztott eseményt...

    Közeledtem, körvonalai ismerősöknek tűntek. Meghallotta lépteimet, arcát félig felém fordította. Selyem kendője félrecsúszott, barna szeme megvilágította lelkemet. Édesanyám volt.

   Utána nem emlékszem, miről beszélgettünk, a nyugalom, ahogy a vonatot várta, nem volt jellemző rá... Egyetlen kérdésére emlékszem ma, sok év után, késpenge élességével hasított belém:

- Miért jöttél az ellenkező irányból, fiam?!

   A mosoly arcomra fagyott, sokáig nem tudtam megszólalni. Valahogy mindig ellentétes irányból érkeztünk egymáshoz, ez nekem természetes volt, de neki természetellenes... Hirtelen egy gombócot éreztem a torkomban, sírás fojtogatott... A szavak esetlenek voltak,mintha mankókra támaszkodtam volna..

     Nem emlékszem, mit mondtam hirtelen neki akkor. Csak óvatosan leültem a padra, nehogy felboruljon a súlyomtól... Szavai súlyosak voltak, megrogytam alattuk... De hangját a békesség színezte ki, nem a szemrehányás... Bár enyhe szomorúság csengett ki belőle. - Eszembe jutottak a lekésett vonatok mindkettőnk életéből. Az enyémek fájtak, sokkal jobban.... Az egyik 1994-ben robogott el... A hangját néha hallom még ma is... Megborzongtam, hogy mennyi volt... Nem akartam rájuk gondolni.... De maguktól bugyborékoltak fel a lelkemből... Rigófütty keveredett az állomás zajába. Ő mindig külön szerette hangsúlyozni, hogy Fekete Rigó, ha valaki a  lánykori nevére rákérdezett... A lelkemnek kellemes muzsika tisztára fürdetett.

     Értettük egymást mindig, szavak nélkül... Mesélni kezdtem,végeérhetetlenül... A szemei megteltek könnyel,fényük erősebb volt a nyár ragyogásánál...

    Mikor felébredtem, a vizes párnám össze volt gyűrve, lucskos volt a lepedőm egészen... Mindig jó volt együtt lenni vele...