Kedves olvasó. Akkor folytassuk a tegnapi írásunkat, és meséljem el, hogyan tanította meg a Jó Isten, hogy bízhatok benne mindig és mindenkivel ott lesz a halála pillanatában, hogy át vigyen a túlsó partra. Függetlenül attól hiszel, vagy nem benne. Ez a mondatom, tudom sok keresztény embernek nem tetszik, de attól még igaz. Tehát életem egy szakaszában, az volt a dolgom, hogy ápoltam, egy öreg bácsit. Tegyem könnyebbé, elviselhetővé öreg napjait. Nyolcvankét éves volt. Három év után, betöltötte a nyolcvan öt évet, és egyre kevesebbet tudott mozogni. Végül oda jutottunk, hogy éppen fel tudott ülni. Egyik este, éppen vacsora időben, felültettem az ágy szélére. Megfogta az asztal szélét de már egyedül nem volt képes megtartani magát. Szerencsére volt két segítségem, akik megfogták a hóna alatt, ameddig én tisztába tettem. Akkor lett érdekes a dolog amikor át szerettem volna ültetni az ágyról a székre, hogy az ágyát is tegyem rendben. A tehetetlenségét, mivel nem tudta elfogadni, azt a kicsi erejét amivel rendelkezett bevetette, és ellenállt annak hogy mi hárman segítsünk neki át ülni a székre, olyan nehezen tudtuk átültetni, hogy az szinte kimondhatatlan. Tehát átkerült a székre. Megnyugodott. Biztonságban érezte magát. Közben én meg rendeztem az ágyát. A segítségeim elmentek, ketten maradtunk. Ekkor a Lélek (Isten) megsúgta mit kell tegyek, hogy vissza tudjam ültetni az ágyra. És ez volt az a pillanat, amikor megtanított, hogy ahhoz, hogy még tudjunk halni, át kell adnunk neki teljesen az irányítást és ennek a konkrét jele a bizalom.
Azt kérdeztem tehát a bácsitól, S mindezt úgy, hogy előre tudtam a választ.
- Bízik- e bennem .... bácsi?
Rám emelte két szemét, sosem fogom elfelejteni.
És válasz helyett rázni kezdte a fejét.
- Rendben.- feleltem. De ha azt szeretné, hogy visszategyem a székről az ágyra, mégpedig úgy, hogy ne fájjon, ehhez kérem bízzon meg bennem, és kulcsolja át a nyakam.
Megint rám nézett. Az ágyban lefeküdve jobban érezte magát. Így nem volt sok választása. A kezét a nyakam köré fonta. Még félt de már megszületett bennem a bizalom. És én egy mozdulattal felvettem, megfordultam és játszi könnyedséggel vissza tettem az ágyra. Majd megkérdeztem tőle. - Fájt- e?
- Mosolyogva intette nem. Majd lefeküdt.
Betakartam, és így tanultam meg, hogy az Isten is így viszen át mindenkit a halálon, ahogy én ültettem át a bácsit a székről az ágyra. Békesseg legyen mindenkivel. A szerző.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése