Ady Endre és József Attila ismeretlen arcai

Az irodalmi önképzőkör februári találkozóján  levetítettük az Ady és József Attila ismeretlen arcai című kisfilmet, utána kötetlen beszélgetésben volt részünk.

Borbáth Sándor: Én azokat szeretem

Én azokat szeretem, akik megértik a szót,

kiknek szemében égő vörös tűz tombol.

Én azokat szeretem, akik levedlették a szégyen

százszínű álarcát, akik szavában elég a hazugság,

én azokat szeretem, akik megfogják a zászlót,

aranysávú lobogó, bizalmam az úrban,

én azokat szeretem, akik évtizedek óta -

az enyéimért a tűzbe mennék újra...

Ruszka Zsolt: Egyperces egy végrendeletről

Tíz éve élt tolókocsiban. Ágyba egy cseléd fektette. Dúsgazdagok voltak, de a balesete után a férje épp hogy megtűrte. Két gyereke is teljesen elfordult tőle. Mivel az ingatlanok nagy része az ő nevén volt, mindent latba vetettek azért, hogy megszerezzék. Rohamosan közeledett a tárgyalás napja.

Egyetlen örömét egy galamb etetésében lelte. Minden reggel, miután tolókocsiba került kikerekezett a konyhába és mivel felérte az ablakot, kinyitotta, majd búzát, kenyérmorzsát szort a párkányra. Ezen a reggelen is ide vezetett első útja. Kinyitotta az ablakot, de a galamb sehol sem volt. Csak egy toll, feküdt a párkányon. Nézte, nézte az eléje táruló látványt. Mélyen megrendítette. A halált jutatta eszébe. Eddig menekült ettől a gondolattól. Most viszont nem volt már ereje elmenekülni. Életében először belegondolt abba, hogy bizony ő is megfog halni. Hirtelen lepergett előtte az egész élete. Hallgatott a szüleire, jogot végzett, pedig mélyen belül nem ezt akarta csinálni. Ezután férjhez ment egy sztárügyészhez, szült két gyereket, hozott egy csomó áldozatot értük, és tessék itt a köszönet. Még a szülei is elfordultak tőle, a férje és a gyerekei mellé álltak. Ő már nyűg, mivel nem tud teljesíteni, nem tud pénzt keresni.  Hirtelen rádöbbent, nem is a haláltól félt, inkább attól, hogy nehogy kiderüljön elpazarolta az életét. Eszébe jutott Jézus szava, amit a Bibliában olvasott, de sosem értette, mit jelent. Eddig. - ,, Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de LELKE kárját vallja? ,,

Rátört egy mély fájdalom. Hagyta. Beismerte magának mindennel foglalkozott csak önmagával, saját lelkével nem. Rátört egy mély sírás. Zokogott. És egyszer csak arra lett figyelmes, a belsejében egy hang arra biztatta, hogy táncoljon. – De hát béna vagyok, hogy táncoljak- futott át az agyán, csakhogy a hang egyre erősödött. Behunyta a szemét, és egyszer csak a képzeletében kezdett el táncolni. Táncolt egyre gyorsabban egyre örültebben, s egyszer csak fájdalmat érzett a térdében. Kinyitotta a szemét és nem hit neki. A valóságban is táncolt, ő aki tíz éve volt béna. Nekiment az ajtónak, innen volt a fájdalom. 

Aznap este, amikor a szülei, férje gyerekei jöttek egy ügyvéddel, a várva várt végrendeletért, a tolókocsi üressen állt benne egy madártól meg egy level melyen  ez állt:

- Mindent rátok hagyok, de tudjátok meg azt, élek, és elmentem megkeresni a LELKEMET.

                                                                                                               fotó - Steigerwald Tibor: Hagyaték

Zárug László: Bekopog a magány

Kopogott a magány, s bejött a szobámba,
sápadt, sovány arcán dermedt viaszcseppek.
Rideg tekintete hasít magányába,
váslott halántékán szomorú fellegek.

Kószál a képzelet, s beköti a szemét,
vak magánynak arcán nem csillan értelem.
A füle sem hallgat már mennyei zenét,
s roskadozó lábbal egy táncot lejt velem.

Eljárja a táncot, a halálnak táncát,
magányos táncát a táncoló magánynak.
Lesöpri magáról csalódásnak ráncát,
s kornak kulacsából időt tölt magának.

Reszkető kezével megsimítja arcom,
esdeklő szemekkel vigasztalást keres.
Lelki támasz gyanánt megosztom az álmom,
ne legyen áldozat ő, az örök vesztes.

Hálásan átkarol, s felragyog a szeme,

könnyű mozdulattal szobámon átszalad.
Befészkeli magát lelkem rejtekébe,
jóbarátnak tekint, úgy dönt, hogy itt marad.

                                                                         Foto: Steigerwald Tibor

Ruszka Zsolt: Egyperces egy szerelemről

Tíz éve viselték el egymás társaságát. A férfi bohóc volt a nő légtornász. Mindketten árván nőttek fel. A nő szép volt és soha nem utasított vissza férfit. A bohóc ezért elítélte, megvetette úgy, hogy néha ki is mutatta. Egy nap viszont történt egy apróság, ami megváltoztatta mindkettőjük életét. A cirkusz Párizsi előadása előtt a bohóc elaludt. Mikor megébredt öt perce volt a fellépéséig. Senki nem segített beöltözni. Csak a légtornász leány. Gyorsan kifestette. S amikor indult volna, még egy csókot is nyomott a homlokára. Ez volt a bohóc első fantasztikus előadása. Szerelmesek lettek egymásba. És harminc éven át éltek szeretetben egymás és önmaguk iránt. Ők voltak a cirkusz lelke. A halál éppen a búcsúelőadásukon érte őket. A lány keze lesiklott a lécről, aláhullott harminc méter magasból. A bohóc pedig alájaugrott. Egymást átölelve, mosolyogva haltak szörnyet. A cirkuszigazgató elhamvasztotta őket, hamvaikat pedig dobozba téve hordozta magával, szinte erekjeként tisztelve. Öt év telt el mióta meghaltak és a cirkusz hanyatlott. Az igazgató elhatározta még tesz egy utolsó Indiai fellépést és vége, bezárnak. A fellépés reggelén úgy ébredt, azt érezte a hamu beszélt hozzá az éjjel. És aznap egy négy éves árva gyerek jelentkezett bohócnak, meg egy öt eves árva kislány légtornásznak. Az igazgató felvette őket, majd fogta a dobozt a hamuval és sírva kiszórta a szélbe.

Steigerwald Tibor: Amor Sacra

Megtaláltam

a megtalálhatatlant

magasságból rezgések árasztanak el,

meghaltam magam és a világ számára

csendes szentleckék áradnak a szabad csellókból,

felemelő hangok egyesülnek a tiszta éterrel,

viszály közeleg, minden meghal, csak a szív érzése marad szabad

megmérettették, megmérettetett,

megbotránkozott felhők, elszabadult indulatai hirdetik

a megnemértett apokalipszist

a szépség szonátája tele fájdalommal és mindennapi bölcsességgel,

a megtalált versszakasz áldást szór szét a kavargó szélben ,

 áttetsző mámorában dúdolja a remény himnuszát,

a hangok csúcsíveinek néma karcsússágát,

a fájdalom bátorságát az örökkévaló szentjeivel szemben,

a napfény himnuszát a megváltás álmairól,

a szerelem orgazmusát a legédesebb csókról,

a legforróbb ölelést, mely átkarolja a legvidámabb nevetést

a megtalált történést, az eltitkolt érzések mércéjét,

az álmok egységét, a mindennapok csodájában,

az őrangyalok múlandóságában,

az évszakok örök ritmusában,,

a földanya természetes mosolyában

az áldás havában,

most és mindörökké
Amor Sacra.

Borbáth Sándor: Szenvedély

Éjköve vágya csillagruhája
ébren tart, az ösztön
bőrébe húsába váj ma 
szerelmet ihlet az öröm .
...

Színes félhomályba érezni kívánlak
lüktet a vérem, együtt égek veled
gyere édes vesd le ruhádat 
légy soha nem múló vágyam

tested mint fának érett gyümölcse
ringass úgy akarom mindened
és felkorbácsolt énem lüktető zenéje
csókodban oldódjon e vad szerelem.

És legyek te, és bennem te én
szerelmes álmok tengerkék egén
szállj szabadulj ki velem és repüljünk
oldjuk tisztára a sötét eget.