2015. február 13., péntek

Ruszka Zsolt: Egyperces egy szerelemről

Tíz éve viselték el egymás társaságát. A férfi bohóc volt a nő légtornász. Mindketten árván nőttek fel. A nő szép volt és soha nem utasított vissza férfit. A bohóc ezért elítélte, megvetette úgy, hogy néha ki is mutatta. Egy nap viszont történt egy apróság, ami megváltoztatta mindkettőjük életét. A cirkusz Párizsi előadása előtt a bohóc elaludt. Mikor megébredt öt perce volt a fellépéséig. Senki nem segített beöltözni. Csak a légtornász leány. Gyorsan kifestette. S amikor indult volna, még egy csókot is nyomott a homlokára. Ez volt a bohóc első fantasztikus előadása. Szerelmesek lettek egymásba. És harminc éven át éltek szeretetben egymás és önmaguk iránt. Ők voltak a cirkusz lelke. A halál éppen a búcsúelőadásukon érte őket. A lány keze lesiklott a lécről, aláhullott harminc méter magasból. A bohóc pedig alájaugrott. Egymást átölelve, mosolyogva haltak szörnyet. A cirkuszigazgató elhamvasztotta őket, hamvaikat pedig dobozba téve hordozta magával, szinte erekjeként tisztelve. Öt év telt el mióta meghaltak és a cirkusz hanyatlott. Az igazgató elhatározta még tesz egy utolsó Indiai fellépést és vége, bezárnak. A fellépés reggelén úgy ébredt, azt érezte a hamu beszélt hozzá az éjjel. És aznap egy négy éves árva gyerek jelentkezett bohócnak, meg egy öt eves árva kislány légtornásznak. Az igazgató felvette őket, majd fogta a dobozt a hamuval és sírva kiszórta a szélbe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése