Ana Blandiana: Út

Régi gerendák, sok csont, felemás,
öreg a húsuk már a mész alatt,
egy szú már homokos alagútat ás
egy kor fájába, amely megmaradt,

s csatornák, melyek leváltak a háztól,
sok fecskeszárny benne többé nem remeg,
de kit gyűlölj, ha nyög a fájdalomtól,
a hatalom hiányát ki bosszúlja meg ?

Ki tétovázik bejárni még egyszer
az egyetlen ösvényt, mely még létezik,
mikor az úthenger alatt, mint egy ékszer
az utolsó vers is széttörik,

mint homokszem, amely nem gyógyít éjjel
fájdalmat a megkövült időben?
Egy megkésett sikoltás rohad széjjel
történelmet koldulva cserében...

Fordítás: Józsa Attila