Ana eldöntötte, hogy templomba megy, néhány hete kihagyta a vasárnapi szertartásokat. Olyankor lelke békétlen maradt, szemrehányásokat tett magának, hogy a fáradtság, a kényelmesség legyőzte belső igényeit. Kitapasztalta, ha vasárnap nem ment templomba, a következő héten ingerlékenyebb lett, morcosabb, mintha tele lett volna tüskékkel, kiszolgáltatottabbnak érezte magát, sebezhetőbbnek...
A Szent Péter és Szent Pál katedrálisba szokott menni, a város másik sarkába, át kellett vágni a Warta hídján, hogy eljuthasson az óvárosba. Az öreg plébánost gyermekkora óta ismerte, rendszeresen ministrált. Ana számára példakép volt, azon kevesek közül való, akit hiteles papnak szoktak nevezni. Az évek folyamán lelki tanácsadója lett a plébános, néhány alkalommal hozzá fordult, mikor élete keresztjét nem bírta cipelni. Az öreg tudott reményt ébreszteni lelkében, kiútat világítani meg a sötétségben.
Szokatlan öröm járta át, hogy Isten házába készül. Sokáig válogatott ruhásszekrényében, végül egy halványzöld komplé mellett döntött, vékony, nyári kabátot vett rá. Hiányérzete támadt, nem volt kihez szóljon a korai órában, de túltette magát rajta. 1O óra 1O perckor kilépett a kapun, tudta, bő háromnegyed óra elég lesz, hogy elérjen. Az utcák néptelenek voltak, a közeli templomban harangoztak.
A katedrálisban kellemes hűvösség fogadta, keresztet vetett, homlokához érintette a szentelt vizet, beült a hátsó padok egyikébe. Kevés volt a mise kezdetéig. Megnyugodott, behunyta szemét rövid időre. Kegyelem áradt szét benne, az Úr mintha tenyerén hordozta volna... Erdők fölött, mezők fölött sétáltak, mintha megmutatni akarta volna a világ valamennyi csodáját egyszerre... A szeme könnyes lett, a tisztító érzéstől fiatalabbnak érezte magát. Rövid csengetés hallatszott, megkezdődött a szertartás. Ana minden pórusával átadta magát, levette válláról a terhet, felajánlotta az Úrnak. Életerő költözött belé, kellemes bizsergés áradt szét egész testében.
A Szent Péter és Szent Pál katedrálisba szokott menni, a város másik sarkába, át kellett vágni a Warta hídján, hogy eljuthasson az óvárosba. Az öreg plébánost gyermekkora óta ismerte, rendszeresen ministrált. Ana számára példakép volt, azon kevesek közül való, akit hiteles papnak szoktak nevezni. Az évek folyamán lelki tanácsadója lett a plébános, néhány alkalommal hozzá fordult, mikor élete keresztjét nem bírta cipelni. Az öreg tudott reményt ébreszteni lelkében, kiútat világítani meg a sötétségben.
Szokatlan öröm járta át, hogy Isten házába készül. Sokáig válogatott ruhásszekrényében, végül egy halványzöld komplé mellett döntött, vékony, nyári kabátot vett rá. Hiányérzete támadt, nem volt kihez szóljon a korai órában, de túltette magát rajta. 1O óra 1O perckor kilépett a kapun, tudta, bő háromnegyed óra elég lesz, hogy elérjen. Az utcák néptelenek voltak, a közeli templomban harangoztak.
A katedrálisban kellemes hűvösség fogadta, keresztet vetett, homlokához érintette a szentelt vizet, beült a hátsó padok egyikébe. Kevés volt a mise kezdetéig. Megnyugodott, behunyta szemét rövid időre. Kegyelem áradt szét benne, az Úr mintha tenyerén hordozta volna... Erdők fölött, mezők fölött sétáltak, mintha megmutatni akarta volna a világ valamennyi csodáját egyszerre... A szeme könnyes lett, a tisztító érzéstől fiatalabbnak érezte magát. Rövid csengetés hallatszott, megkezdődött a szertartás. Ana minden pórusával átadta magát, levette válláról a terhet, felajánlotta az Úrnak. Életerő költözött belé, kellemes bizsergés áradt szét egész testében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése