Az arany-nap szűzi varázsán át
rügyeit bontja a kora tavasz,
és, hogy testeden valami átszállt,
s hiszed, hogy lelked rügybontása az.
És dúdolva ballagsz át a mezőn,
ahol ifjan, érzed, hogy már jártál,
lelked virágként nyílik, remegőn,
ahogy megállasz az alkonyatnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése