Zárug László: Dagadó Mellek

Dühöng a jólét, s toporzékol.
Hej ti mellek, hogy kidülledtek,
büszke mellek, jól öltözöttek.
Rajtatok pattan minden mi gomb.
Szakad a cérna, feszít a domb,
s közben a nyomor roskadozik.

Vegyétek már észre a dögvészt!
Mellettetek elvész a nyomor,
büszke bástya, mely le nem omol.
Alattatok nyögdécsel a föld,
a démoni angyal ódát költ,
és nem enyhíti nyomor kínját.

Ti érzéketlen, büszke mellek.
Hiszitek azt, hogy csak ti vagytok,
magatoknak falat húztatok.
Egy fal, egy mell, s aztán a többi,
majd az összes falonkívüli,
irigykedő, sóvárgó szempár.

Irigység szülője ti vagytok,
büszke mellek, sorba álljatok.
Mitöl van, hogy kidagadtatok?
Hát mitöl vagytok ti különbek,
vagy talán ti csak azt hiszitek?
Beképzelt mellek, képmutatók.

Hiszen amitől kidagadtok,
a nélkülözés attól jajong,
éhes gyomor üresen tátong.
Legalább  egy esélyt adjatok,
nagy a fájdalom alattatok.
Legalább legyetek szerények.