JÓZSA ATTILA:
FÖLDÖN TÚLI ÜZENET (egyperces a nemes-lelkűségről)
Két-három
hónapja seper végig a világon egy gyilkos járvány, azóta rendre szedi
áldozatait a föld minden sarkában. Felfokozódtak az óvintézkedések, megtanultunk
átértékelni nagyon rövid idő alatt mindent. Mintha valaki letépett volna egy
hályogot a szemünkről, s a helye még vérzik, sajog. De belső látásra
kényszerít. S talán nem is olyan rossz dolog ez, talán megváltás lehet a
számunkra… Olyan méreteket öltött a gonoszság a földön, mint az özönvíz előtt, amikor
lesújtott az Isten haragja… A belső látás megmenthet minket az utolsó percben. Kiszakíthat a virtuális
világból, melyet homokra építettünk, észrevétlenül, sok éven keresztül.
Megtaníthat arra, több minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel. Gyakrabban
fejezzük ki érzelmeinket. Többet beszélgessünk, játszunk, nevessünk
együtt. Többet imádkozzunk….
Napról napra
szigorúbbak lettek az utcára való kijárási tilalmak. A minap számlát fizettem, aznap
éjjel és egész nap erős szél fújt, szinte felröpített a levegőbe. Mintha égi
jel lett volna… Néptelen járdán araszoltam előre, csak lassan tudtam, süvített
a szél a nyakamba. Adott pillanatban földbe gyökerezett a lábam. Mozdulni se
bírtam, kiesett a könny a szememből. Közepes nagyságú madár teteme hevert a
fűben, csóka vagy szarka lehetett. Láthatatlan kéz egy pálcikát szúrt melléje a
földbe, egy toll volt hozzá kötözve s két szál ibolya. A kegyelet jeleként… Sohasem volt részem
madár-temetésben, megkövülten álltam… Az ibolyák nem voltak elhervadva, nem sok
idővel azelőtt kötözhette valaki a pálcikához, melyet beleszúrt a földbe, mint
egy keresztet. Arra gondoltam, csak gyerek lehetett. Nem tudom miért, nem
éreztem képesnek egy felnőttet ilyen cselekedetre…. Talán a vírus végzett a madárral,
bár lehet, egy macska. Ki tudja… Néhány
percig némán hódoltam a gyásznak, tisztelettel. Gondolatban átöleltem az illető
vállát. Nem mondtam neki semmit, csak némán álltam, együttérzéssel.
Este még
egyszer végig pörgettem magamban a furcsa találkozást. Tudatosult bennem
sokadszor, hogy minden kapott nap a jó Isten ajándéka. Hogy rövid és keskeny az ösvény, mely az
élettől a halálhoz vezet, s nem mindegy, hogy megyünk át rajta…
Másnap egy
jó barátom nyitott be hozzám, pár hónapos unokája mosolygós fényképét mutatta.
Öröme átvilágította lelkemet…
Sepsiszentgyörgy, 2O2O.III.24
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése