Moczok Anna: gondolatok
Messziről elkerül, lassan nem a barátom már,
felettem magasba, tőlem távolba, jár az álom.
Nem erőltettem, bevonom a hálóm,
kiégett szemek, lelkek kínját járom.
Most, azelőtt és azután,
minden percben délután az idő.
Csak várom, és várom,
hogy reám telepszik és elnyom kedvesen.
De nem!, észre se vesz,
csak morzsát hullat nekem,
két szemem azzal érje be,
hogy ne vigye el a pusztulás veszélye.
Fáradt vagyok, nagyon, nagyon,
hiába tükörfényes az ablakom,
jéghideg mikor homlokom neki támasztom,
olykor a csillagokat fürkészem,
és ezer gondolat táncol a fejembe.
Miért így, miért úgy, mi lesz ha, mi lett volna ha?
Mint valami sav, minden kérdés úgy mar,
választ keresek,
de mindig elkések.
Volt egy pár barátom, ők sincsenek már,
egy pár titok szűk barlangba zár,
kitaszít majd, vissza húz,
penget mind gitáron a húrt.
Tükrömöt nézegetem,
egy élet benne lepereg,
hangos sikolyal megreped,
és én összeszedek minden darabkát.
Ismerős, annyira ismerős, ...
ragasztom, ragasztom, olyan,
mint száz esztendős..
Akkor imádkozom... Isten tenyerén ülök,
hadd ítéljen, hogy meddig merünk
majd újra felbukok - hadd mondja meg Ő
Nekem már csak ő lehet... hanem, kikötő...
Sepsiszentgyörgy, 2O2O. IV.2
Józsa Attila: KEGYELEM (szonett)
Mint a futótűz, terjed már a járvány,
boldog-boldogtalant lassan eltemet,
rácsok mögül futva láttam a járdán
ki tudja, hányadik madár-tetemet –
toll volt mellette s pálcához kötözték
a kegyelet jelét: két szál ibolyát,
harmatos fűben reszketett a vidék,
csak az eget néztem könnyeimen át –
még nem fogtam fel: fojtó életünknek
a díszletei váltakoznak mindig,
s titokban mégis apró csodák jönnek
és mutatják az utat, fel az égig –
én hála-verset szavalnék el halkan
egy szomorúfűz hűvös árnyékában…
JÓZSA
ATTILA: FELÉD FORDÍTOM ARCOMAT…( egy másfajta irodalmi
önéletrajz)
Feléd fordítom arcomat
kedves Olvasó és hangom
mindegyik színe hív, kutat,
nem enged még megalkudnom.
Én SZONETTBEN
gondolkodom
és csak HAIKUKBAN sírok,
a VERS úgy hull rám, mint korom,
s hogy miért van ez, örök titok –
a HUMORESZKET kedvelem
s EPIGRAMMÁKBAN nevetek,
hiszem: nem ér veszedelem,
derülnék sokat, Veletek !
Társadalmi fonákságot
-bármit mond is erre Róza –
csak egy műfajom hordozott:
csupán az EGYPERCES PRÓZA.
Híd-építő szándékomban
nem segíthetett soha más,
csak esténként, nagy titokban
még egy-két új MŰFORDÍTÁS…
Az élet sötét zugait,
(mondta egyszer régen Bella)
bemutatja s tán boldogít
a mindent átfogó NOVELLA,
s hogy az élet halál-komoly
s az Úr mindennek határt szab,
de van benne egy-két sikoly :
hát erről szól a SZÍNDARAB.
Tündér-világ is kell nékünk,
szebbet már ennél ne keress,
s MESE is kell – menedékünk,
és kell még sok-sok GYERMEKVERS !
Bűntől roskadó világban
-az Úr szól hozzád, Fatima ! –
hogy megtérjél azon nyomban:
még kell a KÖTETLEN IMA !
S játszani is kell még végül,
-kezem a szívemre teszem –
gombokkal, vagy gombok nélkül:
erről szól GOMBFOCIS-KÖNYVEM…
S mindezt magába foglalja
s a világ felé kivetíti
regényemnek szószólója,
nem más, Johanna de Rossi…
Feléd fordítom arcomat
alázattal, halkan, csendben
és gyertyát gyújtok majd, sokat,
világ-megváltó időkben !
Józsa Attila: fordítások:
SINKA ISTVÁN: SZÓLJON, AKI LÁTTA…
már fekete a képe,
leásták pihenni,
le a fák tövébe.
Fiatal volt, mégis
görbe volt a háta.
Istenem, magyar volt.
Szóljon, aki látta…
SINKA ISTVÁN: CINE L-A VĂZUT...
Dús András era cioban,
de-i vezi chipul negru, taci,
i-au săpat deja mormânt
adânc, sub trei copaci.
Era tânăr, totuși azi
spatele e așternut.
Doamne, fusese maghiar.
Să spună, cine l-a văzut.
SINKA ISTVÁN: KIVÁNDORLÓ RĂTĂCITOR PRIN LUME
Bézárolva ablak,
Ferestrele-s închise
bézárolva ajtó,
și ușa e miloagă,
hiába kopogtat degeaba ciocănește
rajtuk könyörgő szó.
cuvântul, ce te roagă.
Próbálja a szívem,
Chiar inima încearcă,
de senki se felel, dar nimeni nu răspunde,
s próbálja még egyszer,
și-ncearcă înc-odată
minden énekivel.
și cântecul - de unde ?
Szememből két könnycsepp Îmi cad și două lacrimi
a fakilincsre lép,
pe clanță, se ferește
s alszik tovább a csend,
chiar liniștea, mai doarme,
de szólal a sötét:
doar noaptea, vezi, grăiește:
e ház lakóját, jaj, pe
cel ce-a locuit aici
a sors félredobta,
îl ura destinul oare ?
magyar volt s elment a Era
maghiar și-a plecat
hulló csillagokra.
pe stele căzătoare.
