a legutolsó vers
papírra firkálva
az agy diktálta
az agy elvesztette
sehol sincs a fecni
keresni keresni
keresem keresem
seholse találom
vajon mi volt benne
elolvasom a másvilágon
(Sepsiszentgyörgy, 2017. január 21.)
2017. január 30., hétfő
2017. január 29., vasárnap
Sz.Orosz Mihály: Álom jár
A sötét éjben álom jár
rám száll szépségesen,
a hold,a hold az égen száll
át,sötét mélységeken.
Halk dallam száll és álmatag
mozdul a nyárfa lombja,
a hold az éjben áthalad
s az eget ostromolja.
A testemen most átsuhan
az alvó virágok lelke....
talán te jársz itt álmomban
a lelkemet keresve.
Steigerwald Tibor: Conjunctio aurea
Mindketten szenvedélyesen fénylettek a végtelenül egyhangú ürességben. Önmagukban fölébredtek. Meg nem fejtett álmaik valósággá formálódtak. Szenvedélyük messzelátó sugarait elnyelte a néma és sűrű sötétség.
Hosszú vágyakozás és várakozás után, megpillantották sejtelmességüket. Egyre hatalmasabban meg tisztábban szemlélték lassú közeledtüket. Növekedtek, csak növekedtek… Közelebb, meg közelebb kerültek egymáshoz csodálva szépségüket és rejtélyes hatalmasságukat. Egymás mellett haladtak el. Felhőzetükkel könnyedén megérintették egymás felszínét. Aztán egyre mélyebbre meg mélyebbre ereszkedve szemlélték hasonlóságukat, különbözőségüket. Hűvös szelek és langyos szellők árasztották el átszellemült testüket. Mintha megállt volna minden, csak egymásban léteztek. Vágyakozó szívvel és szellemmel hallgatták a szférák zenéjének vontatott és titokzatos tételét. Nem is sejtették, hogy megfejtették az Univerzum örök koanját. Úgy érezték mintha az örökkévalóság királyi palotájában szeretkeznének. Senki sem tudja, meddig tartott e szent pillanat, néhány másodpercet vagy több évezredet?
Beteljesült vággyal meg letisztult akarattal folytatták néma és alázatos életútjukat, szeráfi aranyhangszálként tolmácsolva a szférák sugalló üzeneteit…
…valahol megszületett egy gyermek, Jézusnak hívták.
2017. január 26., csütörtök
Demeter Mária: Hallgatózva
Fehér selyemben
(súlytalan feküdne
átölelve létét )
szívdobogás csörgedez
még kristálytisztán.
2017. január 25., szerda
Józsa Attila: Találkozás (egyperces a szeretetről)
Sokáig szaladtam a töltéskövek között, lihegve, egész testem lucsokban fürdött. Nyár volt, távolról egy víztorony látszott, a vonat elrobogott Brassó felé. Uzonban voltam. Megpillantottam a vonatállomást, valaki magába roskadt egy padon. Egyedül volt, háttal ült nekem, arcát vékony selyemkendő takarta.
Bár lekéstem a vonatot, békesség költözött szívembe. Mintha ünnepelni készülődtem volna... Valami elmulasztott eseményt bepótolni. Közeledtem, körvonalai ismerősöknek tűntek. Meghallotta lépteimet, arcát félig felém fordította. Selyemkendője félre csúszott, barna szeme megvilágította lelkemet.
Édesanyám volt. Nem emlékszem, miről beszélgettünk, a nyugalom, ahogy a vonatot várta, nem volt jellemző rá. Egyetlen kérdésére emlékszem, késpenge élességével hasított belém.
- Miért jöttél ellenkező irányból, fiam?
A mosoly arcomra fagyott, sokáig nem tudtam megszólalni. Mindig ellentétes irányból érkeztünk egymáshoz, ez nekem természetes volt, neki természetellenes. Hirtelen gombócot éreztem torkomban, sírás fojtogatott. A szavak esetlenek voltak, mintha mankókra támaszkodtam volna...
Nem emlékszem, mit mondtam neki. Óvatosan leültem a padra, nehogy felboruljon. Szavai súlyosak voltak, megrogytam alattuk. Hangját békesség színezte, nem szemrehányás. Enyhe szomorúság csendült ki belőle. Eszembe jutottak a lekésett vonatok mindkettőnk életében. Megborzongtam, hogy mennyi volt... Nem akartam rájuk gondolni. Rigófütty keveredett az állomás zajába. Tisztára fürdetett.
Értettük egymást szavak nélkül. Mesélni kezdtem, végeérhetetlenül... Szemei megteltek fénnyel, a nyár ragyogásánál erősebb volt...
Felébredtem, vizes párnám össze volt gyűrve.2017. január 24., kedd
Pálfi Ernő: Fohász
Mindennapi törekvésünk,
áldásoddal van velünk.
Kérlek, erősítsd meg hitünk,
hogy legyen mindig kitartásunk.
Véghezvinni akaratod,
mit tőled kaphatunk.
Foto: Steigerwald Tibor
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)