Cófalvi kiruccanás

Sz. Orosz Mihály: Vasárnap volt

Vasárnap volt ,

az égen mint egy másvilági lény

halad a nap tüzes szekerén,

mintha a vég kezdete volna,

láng-kévéit a világra szórja.

Ég minden mi lesz,minden mi volt,

a tűz-tenger ahogy átkarolt,

szellemképként remeg a róna,

a láng-füzér ahogy átkarolja...

Augusztus táncol a folyók felett,

ég minden mi volt,minden mi lesz.

Az égen, akár egy másvilági lény,

halad, elszáll a Remény.

Para Olga: A mostoha

Apósom emlékére

a mostoha

is lehet

édes

lehet ez

csoda

de jó tudni

hogy neked

is van

egy Mostoha

(Szilágycseh, 1994. június)

Para Olga: Nem hunyhat ki

„Szinte ömölnek tört szívemből

A keserű igék”

(Ady Endre )

drága jó Apám

álmaimban

benne vagy a képben

őriz minden-minden

porcikám

álmaimban el-eljössz Te is

s a többi kedves rég halott

rokonom

mert tudjátok

hogy meghalok

szép lenne a találkozás

de hűségesen várjatok

hátra van temérdek dolgom

itt a földi utakon

ezért hűségesen várjatok

most kapja az életleckét

három gyönyörű Csillagom

én vagyok a Hold az égen

s milyen lenne nélkülem

nekem még világítani

illik minden zord éjjelen

hogy

járni tudjon minden ember

a súlyos sáros utakon

még ő is mert bukdácsol

csak össze-vissza félúton

s memigen néz fel az égre

észrevenni engemet…

nem hunyhat ki ez a Fény még

amíg az a szerepe három

Csillag érezhesse hevül a Hold

azért van oly nagy melege…

mert hevíti millió vágy

sokáig ragyogni még még

s kicsit fényesebbé tenni

a déli téli Féltekét

ezért Apám s jó Rokonság

hűségesen várjatok

eljövök majd téged látni

s üdvözölni jó rokonom

s hamarjában megbeszéljük

mind a földi dolgokat

(Lele, 1994. máj. 28.)

Józsa Attila: Reggeltől reggelig (egyperces a szégyentelenségről)

     Több napja szakadt az eső, szünetekkel.  Az Olt mocskosan hömpölygött, gyanus tárgyak örvénylettek benne, minden féle szemét.  Reggel a hídon éles levegő vágott arcomba, a zöld övezetet tócsák tarkították.  Bátor vállalkozó indult el szandálban a vizes fűben,  a töltésen hosszan.  Telihold volt aznap éjjel, rosszul aludtam, zúgott a fejem, vártam, megigyam a második kávémat.  Elterveztem, aznap is megpróbálok valakinek örömet okozni.  Tekintetemmel végig pásztáztam a környéket, mintha egy autó fényszórója lett volna sötét alagútban.  A járda, az út is tele volt tócsákkal, fohászkodtam: ne fürösszön meg ingyen és díjmentesen egy esztelen sofőr...

     Csak gondolatban mentem végig a töltésen, a környék tele volt szeméttel, nylonzacskókkal, melyekbe bele volt ragadva valamennyi krémsárga, kámforos massza.  A hajléktalan kábítószerezők egyetlen tápláléka...

     Mintha szálka sodródott volna szemembe valahonnan: tagbaszakadt, hanyagul öltözött fiatal férfit pillantottam meg a töltés oldalán, vászon tarisznyáját a földre csapta, teljesen kikapcsolta magát a XXI. századból, s mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, mely elengedhetetlen a civilizáció fejlődéséhez, a mező kellős közepén vizelt... Munkába siető emberek robogtak el mellette, fölötte, legtöbbjüknek talán fel sem tűnt...

      Földhöz ragadt csúszómászóként jelent meg a látómezőmben, aki soha nem fog a nap felé szárnyalni, mint a pillangók... Az emlékezés ködéből beugrott két verssor,  egy nem túl ismert költőtől,  akiről az iskolában tanultunk valamikor, a neve: Brassai Viktor:

„Igaz vagyok s szégyentelen, akárcsak a történelem...”

     Másnap reggel ugyanazon a hídon haladtam keresztül, ösztönösen néztem le a töltésre: egy árva lélek se járt rajta.  Ahogy betértem a csíkszeredai útra, kerülgetve a tócsákat, gyönyörű sárgás-barna pillangót vettem észre a járdán, szétfeszített szárnyai nehezek voltak az esőcseppektől, mozdulni se tudott, csak pihegett.  Nagyon óvatosan fogtam meg szárnyának a csücskét, kiemeltem a betonrengetegből, mielőtt valaki rálépett volna.  Áthajoltam a korláton s ráhelyeztem óvatosan egy utilapura a töltés melletti fűben.  Abban bíztam: nemsokára megszárítják szárnyait a napsugarak...

                                            

Józsa Attila: Haikuk

Zárug László: Mint alkotóelem

Bondorítón fodrozó, tajtékzó haboknak,

gyöngyözőn örvénylő, száguldó zuhataga,

a csobogva lecsorgó forrásnak utódja.

Mint gyermek, mely megfogan, aztán nő, növekszik,

s a kezdetekben ott van a kezdet és a vég,

parányi molekula és világmindenség.

Semmiből sokká lesz, majd kicsiből óriás,

csepp tengervíz, amely a sós tengert alkotja,

fontos hangfoszlány, mint hangverseny pártfogoltja.

Mert ha nincs alkotó elem, alkotott sincsen,

homokszem nélkül Földünk, mint lyukas sajt lenne,

és hangjegyek nélkül, a zene sem létezhetne.

Apró-cseprő dolgokra épül az életünk,

apraja és nagyja, úgy képez társadalmat,

mint apró, kicsi tüskék alkotnak szakállat.

                                                                                                                                     Foto: Steigerwald Tibor