Ruszka Zsolt: Szemlélődő morzsák

Templomlátogató

Oltárnak sarkán

muskátli figyel, de nem

szavakra, csendre

Pálinkakultúra

Fűszálkehelyből

cseppenként pálinkázik

reggel egy macska

Emberi élet

szél kavarta porfelhő,

nincs levéltetű

Hűvös reggelen

rövid szoknyás nő láttán

felmelegedtem

Vonatablakán

benézett vén diófa

bölcsességével

Frissen lekaszált

gyepszőnyegen verebek

az Úr asztala

Havas hegy orma

Napot simogat alant

érik a búza

Vizes fű között

verébmama mosakszik

zavartalanul

Egy új reggelen

sárga repcevirágon

napozik a csend

Szobrász

Reggeli ködbe

véste ragyogó arcát-

műve kárba ment

Abszurdum

Harmatcsepp csillog

orgona illata száll

meghalt a szomszéd

Terápia

Beleejtettem

egy könnycseppet szemedbe

te eláztattál

Zsákutca

Fájdalmaidért

engem okolsz, fájdalmat

okozva bennem

Papagájt tartva

börtönőrré vedlettem

szabadban halt meg

Szemétkukában

veréb csőrét megfente

nem rám vadászik

Bíborszínű ég

alatta gólyák szállnak,

egy perces csoda

Csendélet

Ezer darabra

tört Naptükörkép, béka

ugrott a vízbe

Feleség

Öt percig nyugton

hagyott, életem legszebb

ajándéka volt

  

Tékozló fiú

Lomjaim halmán

ülve kezdtem gyűjteni

a szeretetet

Para Olga: Szivárvány-csoda

színek színek

színorgia

bennem szól a

szívorgona

búgó hangú

nem harsona

csupa csendes

melódia

itt középen

vízcsepp-e vagy

egész tenger

tengerben csepp

cseppben tenger

tengerbánat

a szívemben

ott is vagy te

bennem is vagy

ó szépséges

színkáprázat

kirajzollak

elképzellek

szavakkal is

elmeséllek

milyen csoda

hogy mégis vagy

csoda csoda

színorgia

te vagy a SZÉP-

ség maga

Para Olga: Hibák halomba

hibát hibára

halmozol

hibát hibára

halmozok

hibám hogy

eltűröm

vádjaid

s minden

téves

hited

mert hiába

minden ész erő

fájdalom

én sohasem

haragszom

ellened

(Lele, 1994. június 19.)

Sz.Orosz Mihaly: Május álmodik

Május álmodik rügyek illatával

a fák között most lágy szellő neszel

és érkezik a szárnyaló madárdal,

hol lágy ködökben eltűnsz, elveszel.

Május álmodik ha csillog a harmat

mint ég-tükréből vágott gyöngyszemek,

kint a réten zsong a méh,száll az illat,

hol lágy ködökben tűnök, elveszek.

Május álmodik virág illatával....

az idő szalad,tompítja szemünk,

jövőre talán eltűnik a mámor,

és lágy ködökben tűnünk, elveszünk.

                                                      Foto: Steigerwald Tibor

Józsa Attila: Két epigramma

Csendháborítás 

Gödörásó volt a Gazsi, pipázott egész nap,

mint aki rongy életétől már csak ráadást kap,

nem is jutott még csak soha neki habos torta,

míg egy ürge álmát ősszel éppen megzavarta...

Beteljesedés

Vén legény volt Gömböc Géza, soha nem volt kedve,

kerülte a szerelem is s el volt keseredve,

vágyott, kapjon már valakit, ki lelkével rokon,

s valahára megtalálta: egy nudista strandon...

Májusi műhelymunka: Az eposz

Demeter Mária: Egy nap végén

Fehér havadik –

Fehérporcelánvázán

fénysugár csendül.

Homályos érmék

kezemben , ujjaim közt

elfolyó arany.

Rózsaszínfehér

hűvös lángok a fákon –

Fent felhők gyúlnak.

Ruszka Zsolt: Eredetiség

A mester ikonfestő volt. Abból élt. Viszont egy fél évben csak egy ikont festett. Csodálatosat és egyedit. Sokan szegődtek melléje, de mind porul jártak. Ugyanis a mester ahogy készültek az ikonok, úgy törte is össze őket. Egy nap nem bírták tovább és kifakadtak. Tudni akarták miért töri az ikonjaikat össze.

A mester ezeket mondta:

- Azt az ikont nem fogom összetörni, amely saját Istenélményetekből született. Fessétek meg saját Krisztus arcotok.

                                                                                              Nikos Kypraios festménye 

Sz.Orosz Mihály: Zalánpatak

Apám falujába visz az utam ma,

gyalog járok, múlt emlékek nyomán,

Tekintetem a szépség elragadja,

mint játszik a fény hegyek homlokán.

Itt a zord élet mintha lelassulna,

nem űznek gondok, nyomnak bánatok,

kísér az erdő sejtelmes zúgása,

és rám köszön a bólongó falomb.

Elém a virágok szőnyegként terülnek

míg madár dalol az útmenti fán,

a szív fájdalmai elszenderülnek,

s hullik a perc lépteim nyomán.

Messzi-távolban templom tornya látszik,

házak a völgyben, egyre már várnak,

örömében a rét is kivirágzik,

ha megjövünk, bús elszármazottak.

                                                                                 Fotó: Préda Barna

Zárug László: Kapaszkodás

Ahogy a két kéz egymásba kapaszkodik görcsösen,

gyermeki rajongással egymáshoz úgy ragaszkodunk.

Ha az életnek zordsága ostorozna gőgösen,

akárcsak két szálló felhő egymásba kapaszkodunk.

Mint hajótörött kinek élete mentőjétől függ,

szorítalak téged, ki az életben sorstársam vagy.

Ha mi nem tartunk össze ketten, mondd meg ki tart velünk,

vagy bízni tán ismeretlenben aki a bajban hagy?

Szeretet és tisztelet e két erény jellemezzen,

és sírig kisérjen, életnek kavargó zajában,

szeretet imára, ima szeretetre tetézzen,

segítsen szilárdan állni az élet viharában.

S az áldás mellyel Isten megáldott bennünket egykor,

friss virágba boruljon az életnek dús kertjében,

és áldott legyen örökre a lélek, mely áthatol,

a lángjának meleg fénye világítson szívünkben.

 Foto: Steigerwald Tibor

Demeter Mária: Lila

Mélységes honvágy

elmúlt tavaszok után –

orgonavirág.

                                                                                                                 Foto: Steigerwald Tibor

                                                    

Para Olga: Rendrakás

indigós tesztek

nem printerrel

nem színessel

kézzel írva

gyöngybetűkkel

pl.

a tárgy ragja

-t

mindig

egy

-t

iszonyú sok

feladatod

volt

volt nemesek

falujában

(1970 / -80/ -90/-es évek)

szófukarság

szigorában –

költőkkel aludtál

keltél

iskolában

remekeltél

élni is el-

felejtettél

elfelejt e

század

szíved ha nem

lázad

megérdemled

sorsod

ha életed

kioltod

mások javára élt

élet

így is úgyis elér

a Végzet

így is úgy is

elvész a Nyom

a Pusztában…

(Sepsiszentgyörgy, 2017. április 27.)

Józsa Attila: Attila királyról való ének (rövid eposz)

Volt egyszer rég Hunniában, hol sírnak még a fák,

egy nagy király: dicső, híres, Attilának hívták,

szerette a népe nagyon, bár félelmetes volt,

reszketett az ellenség is, ha feljött már a hold.

Tűzbe-vízbe mentek érte a hős hazafiak,

nevét visszhangzották hegyek, az erdők és tavak,

dícső tetteit mesélte már minden krónikás,

íjaiktól sokan féltek, ha jött a változás.

Híres birodalmak népe a lábánál hevert,

és virult már a keze alatt a mező és a kert,

messzi földről jöttek sorban  eléje hódolók,

ajándékok között arany és ezüst is volt, sok...

Igen ám, de irigyei nem nyughattak már,

árúlás szelében lengett a kukoricaszár,

csellel-gánccsal környékezték meg a törpe hadak,

hírnevét hogy szertevitték az égi madarak,

erővel le nem győzhették, csak ravaszsággal őt,

tettek róla: sose lásson már napot, felkelőt...

Sose tudjon hét határban már felharsanni kűrt,

ne lássa senki:  árulója hogyan menekült...

Krimhilda, egy felesége, magyarul Ildikó

csábította el egy este, míg nádibotikó

susogta a szél dalába  a fájdalmát bele,

míg a lassan ható méreg már végzett is vele...

Műhelymunka: Petőfi Sándor - Próféta, apostol, vátesz

Sz. Orosz Mihály: Nem tudod megállítani a tüzet

Petőfi Sándor emlékére

Nem tudod megállítani a tüzet,

Ha benned égve bőszülten lobog,

Lelkedet emésztő vad zsarátnokok

Elölik öregvő, bágyadt testedet.

Talán még fiatalon az a boldog,

Kit csatába visznek lobogó tüzek,

Akik hitükért hősként halni térnek,

Ahol a szabadság zászlója lobog.

Ott hol a szabadság zászlója lobog,

S örömrivaj száll a magas égre,

Ahol az elnyomás már tüzet fogott;

Ott adja magát a végtelenségnek,

Az aki élni és meghalni tudott,

Világszabadság, újból teéretted.