Ruszka Zsolt: A mester és a világörökség

    A mester tanítványaival Budapesten sétált. Szép nyári este volt, a szellő sem libbent. A tanítványok el voltak ragadtattva. Csodálatos város Budapest, szinte azt lehet mondani róla, lábon járó történelem’’. Nincs olyan utca, amelyben ne lenne legalább három műemlék épület, amiből egy már biztos a világörökség része. Lopva a mesterre pillantottak, arra voltak kíváncsiak, neki mi a véleménye minderről. Ő is érdeklődve, sőt egyfajta lelkesedéssel figyelt meg minden épületet, viszont ahogy észrevette, hogy őt nézik, elkezdett nevetni majd a következőket mondta:

- Tudjátok a világörökség része csak olyan dolog lehet, ami a semmiből születik és oda is tér vissza......

Ruszka Zsolt: A reménység temploma

                   Müller Katalin: Reménység temploma

Az alábbi versel pályáztam a Lirart irodalmi pályázatán, a fenti kép mellé.

Erdő mélyén, ott ahol a szél lakik. 

Van egy tisztás, fehér fénye megvakít.

Egyszer egy nap, út nyílik a fényen át,

láthatod a reménységnek templomát.

Ember ide alig jut el egyedül,

tisztás szélén ül a csend és hegedül.

Muzsikája gyógyítja a világot

Indulj útnak te is, hogyha kívánod.

Erdő mélyén, ott ahol a szél lakik.

Van egy tisztás, fehér fénye megvakít.

Egyedül a  csendkapun  jutsz rajta  át,

láthatod a reménységnek templomát.

Steigerwald Tibor: Kontempláció

A tér megtörött, a fény meghasadt. A csend megteremtette a dalok kézfogását és a pillanat melódiáját. Néma volt a dal, néma volt a lélegzet és szabad volt a szeretet. Mozdulatlan volt az árnyék és kedves a napfény. Az idő homokszemei megszűntek létezni az időtlenség szabadságában. Átöleltél…

Ruszka Zsolt: Képzeletbeli utazás

                            Dobó Bianka: Állomás

       Ezzel a versel pályáztam a versképek irodalmi pályázatán.

                                                                            Kihalt állomáson állok egymagam,

csak a csend beszél, szavainak súlya van.

Hallgatom, s közben töprengek, az ám!

Merre is induljak, hol van a hazám.

Kéregető koldus jutott, az eszembe

azonnal cigiért nyúltam be zsebembe.

Rágyújtottam, füstje megcsípte a szemem,

érzem hiányzik nekem a kedvesem.

Felidéztem arcának angyali mosolyát

Szép formás testének minden körvonalát

S mikor mindezekkel magamban végeztem

rájöttem arra, hogy hová is kell érkeznem!

Kihalt állomáson,állok egymagam,

csak a csend beszél szavainak súlya van.

Hallgatom s közben csoda történt, az ám!

Megtudtam tőle, hogy hol is van, a hazám.

Ruszka Zsolt: Sosem tudod igazán

     Volt egyszer Korea déli részén egy kis falu. Itt lakott Csung, a híres zen mester. Annyira szigorú volt, hogy alig akadt tanítványa. Most éppen öt ember élt vele a legnagyobb szegénységben és szigorúságban. Csak meditáltak és dolgoztak. Havonta egyszer pihentek egy napot.

Történt hogy látogató érkezett hozzájuk. Egy ismeretlen koldus kopogtatott be, szállást és élelmet kért. Tanítványai meglepetésére a mester olyan szívélyesen és szelíden bánt vele, hogy ez kiborította őket. Mikor a vendég továbbált, nem bírták tovább és kifakadtak:

-          Ki volt ez az ember, hogy ilyen szivélyesen bántál vele.? Velünk meg mindig olyan vagy mint a pokróc.

-          Egy megvilágosodott, egy Buddha( Felébredt) volt- válaszólta a mester.

A tanítványok hitték is meg nem is a mester szavait. Egy koldus aki életében nem meditált soha, hogy a fenébe lehet így megvilágosodott?

A mester kiolvasta a gondolataikat és mosolyogva így szólt:

     - Látjátok, csak az ostobaságotok miatt vagytok a tanitványaim, - majd hozzátette – a szél is ott fúj, ahol akar....

Júliusi meghívott Mészely József író, költő