Zárug László: Emberi

Szavak nélkül, hangok nélkül verset, hogyan mondjak?

Hangok nélkül, dallam nélkül, ódát, hogy daloljak?

Áthatolni, ha nem tudok, árnyakon, falakon,

és repülni is elfeledtem, angyal szárnyakon.

Tökéletes tökéletlen isteni hagyaték,

vagyok s leszek két part között, folyó vagy szakadék.

Láncszem vagyok, egy rozsdás láncszem, mely néha csörren,

puskapor egy vén fegyverben, mely néha eldörren.

Ha menydörgés, vagy villám hasít, összerezzenek,

Önérzetem, ha csorbát szenved, hadat üzenek,

Egy nevetséges és kicsinyes földi zarándok,

mely semmivel sem több s nemesebb, mint sokan mások.

Átutazó és nem egyéb, vendég, amely fizet,

egy nap, mikor itt hagyja az eget, földet s vizet.

De hány ilyet látott már az öreg föld, kérdem én.

Sáros lesz a lepel, mely fehér volt az elején.

                                                                              Fotó: Steigerwald Tibor

Demeter Mária: Születés

Irigylem a madarakot,

mert szárnyalásuk temetője az ég.

Szememben szivárvány íve csillan,

ráakasztva mint terített ruha

leng mélység és magosság,

kék – zöld selyemben

hüvös borzongás,

vibrál a gyönyörüség,

hogy mindenképpen megtörténik –

Mert testem sötét tenyészetében

lassan nő észrevétlen,

pillanatról – pillanatra lombosidik, és

egyszercsak diadalként megszületik

fényességbe omolva

halálom –

Demeter Mária: Haikucsokor

Felejtés

A parton végig

csillogó hullámvonal,

mindig törölve.

Szembejön

Halvány gyöngyszemarc,

az út köves,ugyanaz –

A postásnőnk volt.

Érintés

Holdsugár mossa –

Szürkekövön vonalak,

messzimúlt árka.

Eszmélve

Gerincvonalon

egy barlanglakó surran

fényre szomjazón.

Temetőben

Lila orgonák

tartják az esőt, sorban

rokonaim gyűlnek.

Éjfél

Torony tartja, hold –

fényszálon szekér billen.

Mutatványosok –

Döbbenet

Könnyedén ring el

hamvasrózsaszín felhő –

Madárhalál volt.

Napfényes

Bújj-bújj zöldág, zöld…

Szivárvány-szökő alatt

aranykapu nyít.

Megálló

Szürkefény zuhog

dús orgonafürtökre –

Nagyfelhő-csend van.

Fellélegzés

Lekonyul a nap,

száraz földbe hangya búj.

Esőcsepp sussan –

Ruszka Zsolt: Ballada az öreg kaszásról

A sötétség még vastagon üli meg a tájat,

a komondor épp ilyenkor tereli a nyájat,

derékig ér a fű ezüst harangokkal tele,

-,,Úrfelmutatás,,kongatják az éterbe bele,

érkezik az öreg kaszás kalapját levéve,

élesre fent kaszáját vevé ráncos kezébe.

Kaszapengés veri fel a reggeli mély csendet,

dolgozik az öreg, vágja a tízedik rendet,

madárfüttytől hangos a rét, életerős minden,

gólyamadár lépked lassan a levágott renden,

öreg izzad, ina feszes, suhog a kaszája,

reggelivel várja nyolcvanévesen babája.

Mire a Nap felbukkant a csodaszép kék égen,

csak a halált látta már a rég lekaszált réten,

lekaszabolt fűrengeteg látványa fogadta,

öreg kaszás a kaszáját már régen lerakta,

gyors léptekkel hazafelé tartott most a réten,

várta őt a kiskonyhában, reggelije készen.

Aznap reggel jött az Isten bekukkantott hozzá,

,,asszony az Úrnak is csak citromfű teát hozzál,,

mosolyog az Isten azzal gyorsan helyet foglal,

filozófálnak úgy egy órát az öreg parasztal,

majd elmenőben áldását adja a kis házra,

-,,húsz év múlva viszlek csak az örök hazádba”.

                                                   Fotó: Steigerwald Tibor

Borbáth Sándor: Szív és értelem

Magadban rég átlépted azt a határt

amit képzelet állított neked,

rólunk álmodott az idő új életet

érintést, illatot, hajadba szalagot

imából áldozat, a végtelenbe tör utat

és téged keres, puha álmokban kutat,

s mert ember vagy, játszhatod az életet

hinni, hogy valahol rád talál szerelem.

Bár nekem te maradsz minden

mi emberré tett, szív és értelem ...

Ruszka Zsolt: Uram

Uram, halálomkor kettéhasítod-e

a templomban lévő kárpitot,

mint tetted fiaddal Jézussal akkor, ott,

s éjszaka fényesebben ragyogtak égen a csillagok.

Uram talán csak te fogsz emlékezni rám egyedül,

esténként kiülsz sírom mellé egy padra,

s kedvenc virágomat leteszed mellém,

gyöngyvirág illattal kedveskedve szívemnek.

majd szomorú szívvel visszatérsz trónodra,

s ha valaki megbánt mindig jöhetsz síromhoz

s kiöntheted szívedet nekem, ó Uram Istenem.

Józsa Attila: Három epigramma

Életképek

Élősködött, mint a kukac egész életében,

hitszegőkkel parolázott s ivott is egyvégben,

hétvégeken tóban fürdött s még messze volt a part,

fecske szállt szép, nagy körökben, s épp a fejére szart...

Góbéságok 2.

Székely bácsi sűrű ködben az Olt hídján sétál,

s szorítani kezdi nyakát nagy hirtelen a sál,

bombanő jő vele szembe és a vére robban,

miniszoknyán csüng a szeme:  - De jó fene köd van!...

Honfoglalás

Gazsi bá a korcsomából hajnalban jött haza,

másnapos volt, béna, vidám s végtelenül laza,

egy árokban eldőlt hosszan, nyomban aludt is már,

s belebújt a szakállába  két nagy pincebogár...

         2O16.IV.19