A bagoly a bölcsesség jelképe. Hogy miért? Hát remélem kiderül ebből a rövid meséből.
Volt egyszer nagyon régen, ott, ahol a madár sem jár, csak nagy ritkán, egy hatalmas őserdő. Vagy száz, de az is lehet, kétszáz fafajta élt egymás mellett, a többi növényekről nem is beszélve. Egy nap összedugták a fejüket, és úgy döntöttek, választanak vezetőket, akiknek az lenne a tennivalójuk, bölcsen, igazságosan irányítsák az erdő ügyes-bajos dolgait. A döntés az erdő három legmagasabb fájára esett, a Mamutfenyőre, a Tölgyre és a Pálmára. Örömmel fogadták ezt a megtisztelő feladatot, és az első évben példamutató módon látták el teendőiket. Viszont szinte észrevétlenül hozzászoktak a hatalom gyakorlásához, elfelejtették, a feladat egyben felelősséggel is jár, mert az erdő szellemének el kell számolniuk. Fejükbe szállt a dicsőség, úgy kezdtek gondolkodni, ez nekik kijár, s ettől kezdve gonosz tervet kezdtek szövögetni. Elhatározták, behálózzák az egész erdőt, mindenkit rabságba döntenek, uralkodni fognak minden fán és növényen. Neki is láttak tervük megvalósításának, törvényeket alkottak, ezeket mindenkinek be kellett tartania, kivéve persze őket. Létrehoztak nagyon sok erdei óvodát, iskolát, egyetemet, ahol kiváló szintű oktatás folyt. Elhitették a fákkal, csak akkor lesz egy fa hasznos tagja az erdőnek, ha legalább két egyetemet elvégez. Közben szinte minden intézményben komoly átprogramozás zajlott, ennek a célja az volt, hogy a fák és a növények elfelejtsék, szabadnak születtek. Sőt, építettek egy templomot, ahol dicsőítették az erdő szellemét. Tervük megvalósulni látszott, elégedettek voltak, mindent és mindenkit megfigyelés alatt tartottak, félelemben élt az erdő összes lakója, s egyben rabságban. Csak egy dologgal nem számoltak, az erdő igazi szelleme soha nem hagyja el a gyermekeit, és nem szereti, ha valaki uralkodik rajtuk. Lássuk tehát hogyan alakul a fák és a növények élete ebben a látszólag magára hagyott hatalmas erdőben, a világ egyik szegletében.
xxx
Tél volt. Kemény tél, hideg, zúzmarás idő. Az erdő fái már ezerszer megbánták azt a napot, amikor összegyűltek vezetőt választani. Immár öt esztendeje húzták az igát, sorsuk pedig egyre nehezebb és kilátástalanabb lett. Voltak bátrak köztük, akik fellázadtak, de őket mind kivágták. Féltek tehát, de a teher, ami rájuk nehezedett, egyre csak nőtt, ezért a szívük legmélyén megmaradt a lázadás, ami jelezte, valahol a mélyben élt még bennük a szabadság utáni vágy. Így amikor beköszöntött a tavasz, megmozdult valami a fákban.
Egy szép, napsütéses délután a vörösfenyő eldöntötte, ez így nem mehet tovább. Bármennyit is dolgozik, olyan kevés pénzt kap, amiből, nem tudja a családját eltartani. - Ebből elég, - mondta magának dühösen. - Nem érdekel, véget vetek ennek a rendszernek, megyek és lázadást szitok, ha meghalok, az sem érdekel, legalább egy igaz cél érdekében halok meg, s nem éltem hiába.
Sutba vágta tehát a szerszámát, gondolatban elbúcsúzott a családjától, s elindult társakat szerezni. Két mérföldet gyalogolt, amikor egy tisztáson olyan látvány fogadta, amitől földbe gyökerezett a lába. Vagy kétszer megtörölte a szemét, nem akart hinni neki. Ugyanis a tisztás szélén lakott a bükkfa, egy kis házban, s éppen a ház melletti kertben dolgozott fütyörészve, jókedvűen. Jókedvű fával évek óta nem találkozott, ez volt, ami igencsak meglepte. Lassan közelebb ment, s megszólította:
- Adj Isten szomszéd!
Most a bükkfán volt a csodálkozás sora. Évek óta nem találkozott a vörösfenyővel, így örömmel fogadta.
- Hozott Isten szomszéd. Gyere,- és a kert melletti kis padra mutatott- üljünk le, és beszélgessünk, hiszen régen láttuk egymást.
- Régen bizony - felelte a vörösfenyő. - Sőt, az is előfordulhat, csak a nagyapáink találkoztak egymással, mi nem.
- Igen, lehet - mondta csendesen a bükk. - Azok a régi szép idők..., - s könnyek szöktek a szemébe. Egy darabig csendben maradtak, a vörösfenyő azt gondolta, milyen jó, hogy a bükkfa emlékszik még a régi szép időkre, így könnyebb lesz fellázítani. Várt még egy keveset, s aztán megszólalt.
- Igaz, milyen csodálatos volt az élet nagyapáink idején? - S mivel választ nem kapott tovább folytatta. - Ma is lehet olyan, ha összefogunk, és együtt megdöntjük a zsarnok fák hatalmát.
A bükkfa szelíden mosolygott, megrázta a fejét:
- Rossz helyen kopogtatsz szomszéd, én meg vagyok elégedve az életemmel, nem akarok semmiféle lázadást.
- Gyáva fa vagy! - tört ki hirtelen a harag a vörösfenyőből.
- Legyen, ahogy mondod. Gyáva fa vagyok.
A vörösfenyő érezte elönti a harag, felpattant a padról, dühében szétrúgott egy friss hangyabojt. A bükkfa felállt, átölelte s így szólt:
- Három éve még én is így gondolkodtam, ahogy te. Minden porcikám gyűlölte a kialakult helyzetet. Erdőmegváltó terveket szövögettem, álmokat, hogy egyszer szabadok leszünk. De az erdő szelleme megszánt, s egy öreg baglyot küldött az utamba.
- Baglyot?- kérdezte a vörösfenyő, aki közben lecsillapodott. - Mi a nyavalyát lehet tanulni egy bagolytól?
- Nem tudom, - felelte huncutul a bükk. - Úgy jártam, minden este rám szállt, és egy mondatot ismételgetett folyamatosan, két órán keresztül.
- Egy mondatot? Milyen mondatot?
- Az igazi szabadság belül van. Az igazi szabadság az belül van. Az igazi szabadság az belül van. Az igazi szabadság az belül van. Az igazi szab..
- Fejezd már be, - fakadt ki a vörösfenyő, inkább azt mond el, mi történt azután.
- Első nap semmi, de képzelheted a bagoly egy évig minden nap egy órát ezt ismételgette nekem. Egy év után kezdtem felfedezni, és rájönni arra, mennyi minden belső bilincs tart fogva. S ezek miatt a bilincsek miatt nem vesszük észre, a döntés a miénk, az hogy hogyan reagálunk le egy helyzetet, tőlünk függ. Azóta sokat dolgoztam ezen, és ez a munka meghozta gyümölcsét. Ezért láttad azt, hogy mosolyogva dolgoztam, nem a kiadott paranccsal foglalkozok, hanem szabadon eldöntöm, mit választok. Nem a lázadás a megoldás, gondold el, hány fa esne áldozatul, megdöntenétek a zsarnok fák hatalmát, de kevesen maradnátok élvezni ennek a gyümölcseit.
A Vörösfenyő némán hallgatta bükkfa testvére szavait. Mélyen megindították ezek a szavak. Közben beesteledett, s megkérte a bükkfát, engedje meg, hogy elkísérje az esti sétájára. Közben arra kérte az erdő szellemét küldje el neki is azt a baglyot.
Alig indultak el békésen tovább beszélgetve, amikor két bagoly fióka ereszkedett le rá, és egyik a jobb, másik a bal fülébe suttogta:
- Az igazi szabadság az belül van. Az igazi szabadság az belül van. Az igazi szabadság az belül van. Az......
