Humorpince - Parnasszus találkozó

Ruszka Zsolt: Krisztus

Nem volt szépsége, oly mint a sivatag,

tikkasztó hőségben virágot izzadt,

melyet a nedves por körülvett vastagon,

illatomat úgy is konokul szétszórom.

Ruszka Zsolt: Örök szeretettel...

Hallod? Lágy szellő borzolja a fákat,

a szerelmed éppen csókolja a szádat.

Méhek röpködnek készítik a mézet,

éppen most ízleled, hogy milyen az élet.

Hallod? Hegyi pataknak zord a morajlása,

a szerelemnek bizony sebes a sodrása.

Elragadja azt, ki nem tud úszni az árral,

más fog csókolózni szeretett babáddal.,

Hallod? Örök szeretettel szeretlek én téged,

ebben a mondatban legyen reménységed.

Elvesztetted babád fájdalmadnak mélyén,

várok rád hogy neked, adhassam a békém.

Ruszka Zsolt: Utazás

Sodor a szél mint egy levelet,

kirándulok ismeretlen tájakon,

élvezettel nézem a szérűt,

s a gólyafészkeket a házakon.

Idős bácsi hajtja tehenét,

közben kukorékolnak a kakasok,

a kanyarban egy Krisztus kereszt,

akit még az idő is elhagyott.

Szívem pontosan erre vágyott,

kitaszítottá lenni koldusszegényen,

fennakadtam a tövisek között,

és Krisztusnak volt akivel beszéljen.

Borbáth Sándor: Hármas verscsokor

Elveszve

Elveszve és csak nehezen találni magamra,

hogy az elágazás előtt most jobbra, vagy balra ?

Vak vágy tévedésről tévedésre, az utat

mi rajtad át vezet, ahogy égett a szemed

valami karodba űz és mégse értelek.

Mint vulkán mélyén forr az emlékezet,

véletlenekbe, a jelenben keresem a jövőt,

ölelésedtől, tekintetedtől leszek újra erős.

 2014

Pillanataink

Több vagy, reményekkel teltebb a napod

vágyaid melyeket álmokból szőttél,

belőlem születtél, lettél létem alkonyom.

Ez volt az utolsó tavasz nélküled,

kéz a kézben sétálnak gondolataim,

tekintetedbe újra megfürödve

bennem élnek el nem csókolt pillanataink.

 2014

Tegnap

Pillanatokból édes percekből építkezem,

hogy napjaim ne árnyékolja közöny

erényt veszek magamból adok,

megakarom őrizni a pillanatot.

Belehalni a hétköznapokba amikor

esik és vacog a nap a takaró alatt,

amikor az élet nélkülem is halad...

Ez már világvége, súgta fülembe zavartan

és szívembe döfte a tegnapot.

 2014

Zárug László: A viselések vak hegye

Viselések vak hegyét kivéstem, de elkéstem.
Hittel küzdve nyűggel, bajjal, iszonyú nagy jajjal.
Testem tékozolva, életet, vért pazarolva,
feláldoztam szót, tettet, mely oly sok vétket ejtett.

Viseltem és viseltettem sorsot elesetten,
vagy mézek, mázak ajka volt keblemen a dajka.
Viselések hegye nyitva, s mégsem pattan szikra,
fény nem hatol át a vésett résen, repedésen.

Viselések vak hegyét kivéstem, nézz rám Isten!
Hol van a jussom érte, kérdem én, hogy megérte?
Az odúm mégis sötét, nem jut nekem cifra lét,
arcom ütésre tartom, sziklába vájom karmom.

Vagy kérded, hogy mi az a düh, szenvedély, ne kímélj!
igen sújts le rám, nem kímélve létem s aurám.
Mutasd meg, hogy ki az Úr, s ki az kiben léte dúl,
a dühös tehetetlen, s kapzsi mód telhetetlen.

Az eszközt, amellyel véstem, fordítsd most ellenem,
hogy a vésve viselt hegyen egy vak ablak legyen.
Elborít a fény vakon, árad a vakablakon,
de csak ha Te küldted s mondtad azt, hogy behatolhat.

                                                                                   Fotó: Steigerwald Tibor

Józsa Attila: A két sánta balladája

Egymásba kapaszkodva mennek az úton,
a sebesség vonzása nem hajtja már őket,
csak minden második fa jó testvér, rokon -
szentül hiszik: megérnek sokkal jobb időket...

Az  egyik túl nagy orrú  és gyűlnek évei,
a jobb lábára sántít többnyire sokat,
lecsapódnak benne a lét rezdülései
és képes meglátni az árnyalatokat.

A másik vérszegény is, de lelke tiszta bor,
szavai gyöngyszemek a világ asztalára,
evezős csónakban, mit szél már nem sodor,
áldozatos munkájának szeretet az ára.

Az egyik örvend, ha lát még napfelkeltét,
világmegváltó álmai kihunynak sorban,
mint erdőtüzek, ha megérik az estét,
s villan szeme, ha virágot lát a porban.

A másik jóságából köt naponta csokrot,
bár nehezen indul minden reggel napja,
megtisztít a gaztól sok lelket s még több bokrot,
s munkája gyümölcsét  sorra vissza kapja.

Egyik belefáradt a kor sebét kötözni
és beszűkült számára a látóhatár,
jaj, lát a rétje fölött keselyűt körözni,
este virághagymáit számolgatja már...

Olyankor a másik  forrás lesz egy szóra,
és megmutatja neki a felkelő napot,
az élet súlya is már  enyhül virradóra,
s ismét egy kihívásnak emel kalapot!

Egymásba kapaszkodva mennek az úton,
a sebesség  vonzása nem hajtja már őket,
csak minden második fa jó testvér, rokon -
szentül hiszik: megérnek sokkal jobb időket... 

Bensőséges versmaraton

Bensőséges versmaraton

Versmondó maraton a magyar költészet napján '16

                                                                                               Fotók: Sándor Attila, Steigerwald Tibor

Készülődés a magyar költészet napjára

Ruszka Zsolt: Tavaszi szerelem

Vers a szerelemről

Mit is mondhatnék most én neked,

a szavak kifejezni úgysem képesek

érzéseim, melyek olyanok,

mint a májusban integető pipacsok.

A másik oka, miért hallgatok,

te nem vagy képes szerelemre még.

Túlságosan fontos önmagad

tönkretenné mindkettőnk életét.

A szerelemben ott a halál,

tél nélkül soha nem jön el tavasz.

Gyöngyvirágok pompás illatát

megöli az Augusztusi Nap.

Ülök a kertben, körülöttem

méhek zengik a szerelemnek örök dalát.

De szívem mélyén hallom újra

a Télnek szinte csontig hatoló zaját.

                                    2013. május 30.

                                                                                                                         Fotó: Steigerwald Tibor

Zárug László: Gyújts rá!

Ha rengeteg a gondod mára,

gyújts dalra, pipára.

Ha gondolsz bajra, elmúlásra,

gyújts dalra, pipára.

Ha látod, hogy még messze a csúcs,

dalra, pipára gyújts.

Míg erőd van még, hogy kezet nyújts,

Dalra, pipára gyújts.

Ha eláztál a zivatarban,

gyújts pipár, dalra

s felmelegít a nap sugara,

gyújts pipára, dalra.

Mert vígaszt nyújt a pipa dala,

s szép a dal, ha néha pipa,

ha felhangzik a pipa, dala,
gyújts egy dalra pipázva.

                                                                                       Fotó: Steigerwald Tibor

A magyar költészet napja '16

VERSTŐL HANGOS (A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA)

Para Olga: A minta

csak ült csak ült csak ült s az abroszt nézte csak úgy tűnt mert az is lehet hogy nem látta pedig már belefájdulhatott a szeme addig bámulta a téglalapnyi abrosz egyetlen pici körét s már minden táncolt előtte a minták ezer féle faja színe minden minden minden megpróbált semmire sem gondolni nem is tudta ez a legnehezebb hiába próbált nem emlékezni mindent elfeledni mert maga volt az élő emlékezete annak aki már „lelépett” errõl az Abroszról.

önként ment-e véletlen-e mi vitte a Sors a hullám vagy szándékos vágya annak hogy eldönthesse igazán milyen is az Abrosz Tere végtelen-e téglalap kör tágul-e vagy szűkül akár a képzelet tere

és észre se vette de mintha a szeme megrészegült volna a minták nézésébe vagy beleunt belefáradt nem óhajtotta látni behunyta hogy ne is lássanak semmit és ekkor mégis minden minta táncolt előtte mint mikor a Napba nézel s utána sárga káprázat tart ámulatban míg lassan minden sötétre vált elveszti formáját alakját s amikor teljes lett a sötétség mely már a Pokol sajátja egyetlenegy MINTA kivált kitűnt meleget sugározva káprázatos formát öltött szinte az igazi teste mását

s ekkor megérezte ez az Egyetlen amelynek a létrehozásán munkálkodva úgy remélte megéri az élet minden terhe gondja hogy legyen neki is sajátja álma-vágya teljesülése

és ekkor a teljes sötétből mint Isten csodája oly élőnek tűnőn de tudva mégis holtan felragyogott ott Legbelül a Belső Abroszon teljes valójában a szépség és fiatalság minden bájában a Minta a Minta a Sajátja

(Szilágycseh, 1998. febr. 1.)

Steigerwald Tibor: Vágy

Ködben elvesző szenvedélyek,

érzékek sokaságával kereslek.

Talán a holnap tengerén átkelve,

megpillantom a szépséged mosolyán

átragyogó napfényt.

Steigerwald Tibor: Tízparancsolat

                     1. Alázattal fogadd az életet.

                     2. A környezetet tisztelt és kíméld.

                     3. A világot szenteld meg jelenléteddel.

                     4. Türelemmel viseld az élet nehézségeit és áldjad szépségeit.

                     5. Keresd a tiszta értékeket.

                     6. Mosollyal köszöntsd az angyalokat.

                     7. Az egyszerűben lásd meg az örökkévalót, a megváltót.

                     8. A sötétségben keresd a fényt.

                     9. Értsd meg sorsod életképeit.

                    10. Légy derűlátó és szeress bátran.

Józsa Attila: Végrendelet

Míg elköltöznék az örök vadászmezőkre,
rátok hagyom tollamat s pár tulipánhagymát,
az írgalmasság kertjébe ültessétek el,
s én majd esőt szitálok a ködfüggönyön át...

Steigerwald Tibor: Ima

                                 Mi Atyánk aki mindenben vagy,

Szenteltessék meg mindenki,

Lássuk meg az örökkévalóságod.

Add nekünk akaratodat,

Lélekben, szellemben és testben.

És mennyei kenyereddel táplálj minket.

Ha vétkeztünk, hibáztunk,

mindannyiunknak, bocsáss meg,

hogy egymást tudjuk szeretni.

Óvd meg akaratunkat

mindentől ami tőled idegen.

Adj tisztaságot a gonosz ellen.

Mert Te vagy a szépség

Te vagy az Omega

És a jelen pillanat tisztasága.

Most és mindörökké Ámen.

Szabó Tibor: A csesztokowai Madonna

Mikor az egész testemen

A katolicizmus szele futott át,

Úgy döntöttem, meglátogatom

A csesztokowai Madonnát.     

Mondták, úgyse mutatják,

Csak annak másolatát,

És járat sincs sűrűn,

Nehéz megközelíteni a kápolnát.

De engem nem érdekel,

Ha kell gyalog megyek árkon-bokron át,

És úgy is meglátogatom

A csesztokowai Madonnát!

Szabó Tibor

Eső

A lassan hulló

Esőcseppek kopognak

Az ablakomon.

Elaltatják a testem,

S a lelkem éjszakára.

Jelenlét

Bekebeleznek

A csend kusza szálai

Egy kis időre.

Bárhogy is ellenkezel,

A nyugalom rád talál.

A gondolat

Bizony, távol vagy,

Nem látom szép arcodat,

De a gondolat

Megtalál téged bárhol.

Behatol majd mindenben

Elrejtőzni nem lehet

A világegyetemben.

Józsa Attila: Ars poetica

Ma meg kell érintened bár egy csillagot,

hogy esélyed legyen a hallhatatlanságra,

hogy gyöngyeidet ne szórd a disznók elé,

ők fetrengenek nap mint nap a sárba -

túl  hirtelen se szökjél, nehogy fejedet

az ég boltjába bele verd és véres

koponyádból lassan mind kiszivárogjon

drága tudományod, a sok ezer éves -

ha szárnyalni próbálsz, a nap közelében

ne tervezzél soha magadnak utat,

a forró katlanban dicső halálodnak

hihetetlenül sok forrása fakad -

a legjobb lesz talán, ha egy folyóparton

vársz egy szomorúfűz árnyékán is túl,

a hetedik éjjel csillaghullás lesz majd:

közülük a legszebb tenyeredbe hull...