kiváltságosan kevés
ki elől nem rejtezem
ki velem van valóban
ellenem vall a végső
Tárgyaláson
2018. január 24., szerda
Mészáros Mária: Ima
Istenem! Itt állunk előtted,
mint két árva gyermek,
egymásba kapaszkodva.
Feléd közeledünk szüntelen,
mert előttünk nincs más Igaz Út.
És mégis amikor Fényességed elé érünk,
el kell engedjük egymás kezét,
mert megfáradt szívünket kell
átnyújtanunk Neked.
Addig is vigyázz ránk Édes Istenem,
óvjad lépteinket, hogy el ne
tévelyegjünk, és a magunk
szabta korlátokba ütközve, ne
szabdaljuk fel az éltető Reményt,
hogy van még igaz Szeretet.
Kolozsvár, 2011. december.
Para Olga: Hibák halomban
hibát hibára
halmozol
hibát hibára
halmozok
hibám hogy
eltűröm
vádjaid
s minden
téves
hited
mert hiába
minden ész erő
fájdalom
én sohasem
haragszom
ellened
Mészáros Mária: Hangtalan dal
Dallamát megölte,
karimás holdtölte.
Ritmusát megtörte,
az idő kereke.
Szövegét elmosta,
könnyes zivatar,
Megmaradt némán
a hangtalan dal.
Szívedben leledzik,
nevében rejtezik,
s minden dobbanás,
áldásként,
életre hangolja Őt.
Ne sajnáld az időt,
mit vele töltesz csendesen....
Hangtalan dal leszel,
te is egyszer kedvesem.
Kolozsvár, 2012.02.07.
Ruszka Zsolt: Haiku Prédikációk
Gyér hajszálaim
hullatják a zúzmarát,
nem seprem össze!!
Szárnyalás
Mezőn hótenger,
hullámai táncolnak
beleugrottam!
Behavazott út
menti fák, ismeretlen
a festőművész
Orkán erejű
szélben szerencsepihe
mosolyog felém
Prédikáció
Nincs mit mondanom,
engedem, hogy a kövek
is beszéljenek.
Demeter Mária: Sejtelem
Egy régen elmúlt nyári este szentjánosbogarak raja repült át rajtam, mintha nem is lennék ott. Sok-sok fényecske cikázott, csillagtenger volt a kert. Álltam nesztelen, visszahúzódva a láthatatlanságba, lélegzetem szállt könnyű szellőn a nagy megindulásban. Boldogság… Benne van a kifejezésben az érzés megérintőn, fény lüktetése, illat íze, borzongató áramlás, bizalom, a levegő? Van a volt-nincs.
Tudnom kellene szólni úgy, hogy surrogjanak fénylőn, lágy ritmussal a szavak szívemben és vonzáskörében.
Mi a valóság? A költészet szüntelen újjászületés, változás, – az alkony érintené a hajnalt, de elnyeletik – benne lehet egész lényemben, mégse tudom befogni. Égígérő fa gyökértől a tűzig, még fennebb a tiszta fényig.
Mit tudok én? Csak tépelődök kérdések és halvány sejtelem közt.
Találomra felnyitok egy könyvet, ott egy préselt bíbor falevél, régen kihunyt tüzével már csak por a szavak közt. De az emlék fellobban, és kezdi körforgását eszméletemben. Talán ennyi a feltámadás. Mindennek kezdete az A.
Mészáros Mária: Az óriás utcaseprő
Megcsontosodott szavak,
hullanak jégszívemre.....
Döngő léptekkel jön az Idő,
az óriás utcaseprő,
s egykedvűen húzogatja,
elkopott seprűjét,
jégszilánkokkal borított szívemen,
s nem veszti el akkor se derűjét,
ha nyomot szánt a lelkemen.
Kolozsvár, 2012.02.03.
Mészáros Mária: Akkor
Ha az imádság meleg fénye
veszi körül testedet,
nem tépheti szét az idő vaskeze,
nem marhatja le az idő vasfoga,
mert nemes páncélként öleli át,
gyönge termeted.
Akkor te már fáklyaként
vilagolva,
az Utat mutatod csendesen.
Értünk égsz, kik látni vagyunk,
s vaksötétben botorkálunk.
Kolozsvár, 2012 .02.08.
2018. január 20., szombat
Sz.Orosz Mihály: A nap tört fénnyel
A nap tört fénnyel halad át az égen,
az útját - mint fáradt vándor - járja,
a fojtó köd míg átszáll a vidéken,
zúzmara hull a fagyott világra.
Szikrázón hull egyre tört lombok között,
fehér lepelt húz a fagyott földre,
a tájból minden élő elköltözött,
hívja a rejtek védő reménye.
Én majd gyorsabbra igazítom léptem,
álmomat a honi rejtek várja.
A folytó köd míg átszáll a vidéken,
testemben a hideg mintha fájna.
Foto - Steigerwald Tibor: Biztatás
G.Menta Éva: Szóltál
elhagyott
lázas oszlopok
többes számaim
lenyelt szilánkok csörtetése
futó napokon kifulladás
mind többet kereslek
visszhangod súlyos falai
hörgésig
merre hova forduljak
vállad gödrében végtelen
a fel-kiált
dülöngélő miért
most is fehérlik
pohár a polcon
a ház nem üres
Ruszka Zsolt: Voltam...
Voltam játékos kisgyerek,
kit ok nélkül is elvertek.
Voltam szófogadó fia egy apának,
szeretetét koldultam sokáig, hiába.
Voltam egy darabig az ,, Isten embere,, ,
szeretet vágyam vezetett erre fele.
Voltam katona, viseltem a fegyvert,
lelkemben átkoztam ezt az egész rendszert.
Vagyok ki megbékélt, világgal, magával,
haldokló virágnak búcsúzó csókjával.
S mikor eljön a halálom órája,
nevetek egy nagyot, mert nem éltem hiába..
Ruszka Zsolt: Lennék
Lennék kender mely tömít,
szilárddá téve mi elfolyik.
Lennék tavaszi napsugár,
mi melegít, majd odébb áll.
Lennék kegyes hazugság,
mely védene ha hazudnál.
Lennék börtönöd ablaka,
szabadságodnak ajtaja.
Csak lennék mint a hóvirág,
bámulnám milyen a nagyvilág.
S ha mégis valaki leszakít,
lennék szobát betöltő mintadísz.
Para Olga: Két avepa
1.
ó
tőled
elválni
lehetetlen
halhatatlanom
(2017. december 11.)
2.
a
könnycsepp
léleknek
könnyebbülés
fájdalomoldás
(2017. október 11.)
Az avepa öt sort tartalmaz, a sorokban pedig rendre 1, 2, 3, 4 és 5, tehát összesen 15 szótag lakozik. Új versforma, Magyarországon született 2016-ban, Szimeonov Todor verskötetében jelentkezett először.
2018. január 4., csütörtök
Ruszka Zsolt: Vallomások
Vallomás
Igen az vagyok,
bolond, mint almafáról
lehulló alma
Test és lélek
Mutass te nekem
gyertyát égni, viasztest
vagy zsinor nélkül.
Gőzölög a láp,
száraz ág reccsen, és én
már gondolkodom.
Fejem elméleteket szűl, pedig csak a láp gőzölög,
és csak egy száraz ág reccsent. Semmi egyéb.
Hegedül a csend
fájdalmasan szép dala
életet fakaszt.
Reggeli dérben
végtelen sok pont csillog
aprószentek ők.
Demeter Mária: Magány
Holdfénypólyában –
Visszahúzódik a tűz,
esti hamucsend.
*
Jön, aki voltam egészen közel hozzám hosszú ezüsthajával még álom előtt, teljes testiségével érint, ne félj én vagyok, többezeréves már, most együtt fordulunk az éjszakába.
Para Olga: “Majd álmaidban meg-meglátogatlak”
”Belépek hozzád, csöndben letelepszem,
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem,
megcsókollak és úgy megyek tovább.”
(Nicola Vapcarov: Búcsú )
– Hagyj még aludni, nagyon álmos vagyok, Kincsem. Itt vagy, tudom.
– Na, hol, na hol vagyok?
– A karácsonyfám mögött bujkálsz. Szép, ugye?
– Hm, eléggé, de műfenyő…
– De…
– Ne szólj, fölösleges. Csak szundikálj még, tudom, kimerített a karácsonyi készülődés, és még én is ráadásul mindig itt vagyok a gondolataidban. Még mindig értem is fáradsz, a nekem diszített ágacska igazi fenyőág, csodás, fekete szalag és pici Angyalka a fényképemen, megható…
– Itt vagy még?
– Igen, igen, „alucikálj”, ahogyan pici Péternek mondod… Nézegetem az ajándékaid, nagyon szépek és ötletesek.
– Igen, Csillagom.
– Csitt, épp gyönyörködöm a karácsonyfán a díszekben és most a ráncaidban, amelyek értem is mélyültek a leginkább. Te csak szenderegj még, ne takard el az arcod, nekem szép így is, a legszebb… Mint ez a vérpiros gömb a fán. Most béke honol benned és megértés, érezd, itt vagyok . Hiába mondtam neked, amikor az oszim voltál, hogy „álmaidban meg-meglátogatlak”, hogy csodálkoztál, miért ezt a verset szavalom a kicsengetéskor neked, a legutolsó osztályfőnöki órán. Miért? Még ma is látom az akkori picit riadt és tanácstalan tekinteted, sehogyan nem akartad érteni, miért, miért… Nem hitted, most gyöngéden megpuszillak. Amiért megőriztél a lelkedben és soraidban. Lásd, akkor értjük meg igazán a költő szavait, ha a helyzetünk azonos vagy hasonló a költő akkori lelkiállapotával, amikor a vers születik, mert születik a jó vers, legtöbbször kínból, könnyből, igazi, mély fájdalomból. “Majd álmaidban meg-meglátogatlak”… A gyerek az anyát? Ugye ezen értetlenkedtél, azt hitted, ez lehetetlen, a természet rendje ellen való… Pedig minden megtörténhet, s ami megtörténhet, meg is történik. Sokszor a lelkünk mélyén, most álmodban és félig éberen történik a csoda, hogy meglátogattalak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)