Demeter Mária: Haikuk

Avarban

A szél hangszerel,

fák kórusa elhalkul…

Csigacsend moccan.

Tűnődés

Ág hegyén rebeg –

Könnyü múlás most minden,

szelíd szürkefény.

A térben

Lila-rózsaszín

hajnalka borult fölém,

  ég finom kelyhe.

Para Olga: Két rövid

Barátság

pár száz méter

nem teszed

ne tedd a km-eket

nem érdemes

(Szilágycseh, 1980)

De mi lesz

altatott kínjaik

közt

minden lapul

minden hallgat

de mi lesz

ha felébredek

                                          (Szatmár, 1994)

Zárug László: Szemle

                       Hullámzó képeket látok az égen,

és látom a bánatnak vallomását.
Lehervadt mosoly számos nemzedéken,
átszínezi a hitnek állomását.

Borongós hajnalok, fátyolos szózat,
csalódás nyakában virágkoszorú.
Születés napján haldokló bohózat,
s baráti arcoknak bája szomorú.

Felnézek, s kutatom, él még a remény,
vagy kudarcok sora kerékbe törte?
S dagadó izmokkal szól rám az erény.

Lassan eltörpülök, keresve magam,
de hallom az életnek dübörgését,
és önmagam láttán elakad szavam.

                                                                                                  Foto: Steigerwald Tibor

Ruszka Zsolt: 2x1 perc

A mester és a siker

Történt egyszer, hogy a mestert ügyes bajos dolgai Pestre szólították. Hamar elintézte majd kapott az alkalmon és tanítványával városnézőbe indult. Sétáltak céltalanul majdnem másfél órát, a mester élvezte a nagyváros nyüzsgését. Mikor elfáradtak leültek egy padra a közeli parkban. A mester tanítványára nézett és tudta, hogy az összezavarodott. Mert a séta alatt, szinte minden plakát és kirakat azt harsogta velük szembe, légy sikeres, légy a legjobb, stb, stb. Ezek hatására a tanítvány elbizonytalanodott, hiszen a mester az egyszerűségre tanította. De a világ az mást zúdított a nyakába. Ezért aztán így szólt hozzá:

- Tudod fiam, ha most lenne egy nyomdám és egy repülőgépem, nem a sikerre biztatnám az embereket, hanem teljesen másra. Szórólapokat szórnék le a gépből, a következő szöveggel:

-Engedd meg magadnak azt a luxust, hogy beteg legyél, hogy depressziós legyél, hogy tévedjél. A tanítvány amikor ezt meghallotta, végképp ,,bolondnak,, gondolta a mestert és faképnél is hagyta. Inkább sikeres akart lenni, mint önmaga, és ennek meg is fizette az árát. Nemcsak önmagát vesztette el, hanem a sikerre való törekvésével lerombolta a teremtett világot. A saját életterét téve ezzel lakhatatlanná.

A külsőség mint eszköz

A tanítványok egy csoportja elhatározta, hogy meglátogatják Csíksomlyót. De a mester nélkül. Nem is szóltak neki és útra keltek. Éppen a reggeli Szentmise előtt fél órával érkeztek a kegytemplomhoz. Amikor beléptek, néma csend fogadta őket, meg egy öreg szerzetes, aki végezte a dolgát a sekrestyében és a szentélyben. Épp térdet hajtott, majd elballagott, eltűnt egy oldalsó ajtó mögött. A tanítványok nem értették, mi a csuda előtt hajtott térdet. Hiszen a mester azt tanította nekik, Isten bennünk van. Így tehát este, amikor hazatértek előálltak, elmondták hogy hol voltak, majd megkérdezték a térdhajtásról. A mester mielőtt megszólalt volna jót nevetett, a maga stílusában, majd ezeket mondta:

- Az öreg szerzetesnek a térdhajtás egy olyan eszköz, mint a hegymászónak a kötél. A hegymászó a kötél segítségével jut fel a hegyre, de amikor feljutott, sem dobja el, mert sosem lehet tudni, még kellhet. A térdhajtás is egy ilyen eszköz, amely alázatra tanítja a szívet.

Majd gyorsan hozzátette:

- Így jár mindenki, aki azt hiszi, hogy egy mester (másik ember) meg tud tanítani valamire. A lelki életben mindenki saját maga mestere. Rávezetni dolgokra, azt igen, de tőled függ mit kezdesz vele. A felelősség mindig egyéni.

Zárug László: Látogatás az árvaházban

Fájdalmas életek és hányatott rút sorsok,

hány sírva tépett lét s zokogó némaság,

veszejtett friss hajtás, zsenge, a csapás oly sok

és rányomja bélyegét a lelki szolgaság.

Hagyva és elhagyatva nemző vére által,

idegen kezére Őt galád mód taszítva,

az idegen ki segít sok mindent felvállal,

a szeretet hű lángját munkájával szítva.

Jaj neked te nemző ha elhagyod utódod

ha szegény is vagy, talán ez itt a megoldás?

Megszülted egykor, aztán leveszed a gondod,

hát a te gondod,sorsod nem a gondoskodás?

Most itt állunk mindnyájan réveteg elmével,

s mardos a késztetés, segíteni kéne,

segítségre lenni az egyetlen feltétel

és a bánat hulláma lelkünket feltépte.

Amit tehetünk, tesszük, egy csepp a tengerben,

és lehajtott fejjel sorban, némán távozunk,

egy kis öröm ha támad, nekünk már megérte,

                                 az árvaság oltárán mindnyájan áldozunk.

                                                                                                                        Foto: Steigerwald Tibor

Orosz Mihály: Az élet

Az élet amely álom volt csupán,

egy fény-villanás két sötét között,

csillagként átzuhan az éjszakán,

hol elrejtik végtelen ős-ködök.

Talán majd fájón, végtelen éjben

bolyong még egy, egy elveszett álom,

és a lélek ártatlan szépsége,

mely még világít át a homályon.

Egy fény-villanás két sötét között,

csillagként átzuhan az éjszakán,

hol elrejtik végtelen ős-ködök,

az élet az, mely álom volt csupán.

Józsa Attila: Egyfajta zarándokút

Sor végén állunk, bukdácsolók között,

üdvösségre vágyók nagy tömegében,

segélykiáltásunk falba ütközött,

s fázunk az önámítók szerepében

kedvesem és mégis minden áldott nap

a lelkünk függönyén egy-egy égi  jel

mint kiszáradt mező, újra esőt kap

s az Isten arcához egészen közel

kerül egész  lényünk, ha egymás kezét

nem engedjük el a szakadékban sem,

az Úr kegyelmét nem osztogatjuk szét,

hiszen te is, én is rég ezt keresem

-gondfelhők között majd kiderül az ég,

s áldások fényéből sohasem elég!