2016. március 29., kedd

Zárug László: Vétkeink

Ha létezik szó hátsó gondolat nélkül,
amit a tiszta szeretet vonalvezet.
Ha az erény szól féltő környezetből,
akkor az igének Szent hatalma vezet.

Hogyha létezik az önzetlen áldozat,
mely az írgalomnak őszinte rejtelme,
nem élhet lelkedben sátáni kárhozat,
árad a Szentlélek végtelen kegyelme.

Ha rábízod magad, áradjon tebenned,
s a fennséges misztikum szózata eltölt,
felemel kedvesen és érzed, hogy szeret,
a végtelen szeretet benned testet ölt.

Mily nagyszerű lenne, tisztán, bűnök nélkül,
ahogy a teremtés cseppjeként érkeztünk,
amikor a lét tartalma átlényegül,
feledésbe zárva, ostobán vétkezünk.

Durva tagadással, átkos egek alatt,
feltételek nélkül, égbekiáltóan,
sivár életünkben, mi az ami maradt?
Akkor majd felnézünk esdeklőn vádlóan.

Amire rendeltettünk, bekövetkezik,
átható könnyel, kínnal, véres lepellel,
a földi végállomás elrendeltetik,
s a lelkek pályája bővül egy élettel.


                                                                                 Fotó: Steigerwald Tibor

2016. március 27., vasárnap

Zárug László: Bocsásd meg

Krisztusunk, Te értünk meghaltál a kereszten,
s a véráztatta lepel elkínzott testeden,
a sötét bűn pecsétjét örökre hordozza,
hogy lelkünknek béklyóját végleg feloldozza.

Annyi könnyet lemostál áldozatod révén,
hogy bűneinknek hada a pokol peremén
enyészettől emésztetten megtisztulhatott.
Atyád nekünk, bűnösöknek megbocsáthatott.

Mivé lett a véred, mely bűneink lemosta,
és sorsod a testedet hiába taposta,
ha a szenvedésednek ára ily hasztalan,
zokog a lélek és a szív, oly vigasztalan.

Úgy álltál ott, meggyötörten, kiszolgáltatva,
fejeden égett, izzott a töviskorona.
Az öt sebből a vér és víz hiába fakadt,
ha a földön a bűnök áradata maradt.

Meghurcoltan tépett a sors, álltál a Golgotán,
megremegett a világ szíve a kálvárián.
Áldott lelked átöleljük mély alázattal,
mert szívünk együtt dobban a Te fájdalmaddal.

Te értünk voltál, s áldozattal adtál nekünk,
és atyai jóságodtól mindig kérhetünk.
Add meg, kérlek, nekünk, hogy méltón szolgálhassunk,
segíts, hogy bűneinktől megszabadulhassunk.

2016. március 26., szombat

Józsa Attila: Húsvét

A Bárány kegyelme havazik,
megmossa testünket mind egy szálig,
fehér gyolcsba öltözteti
a születéstől a halálig.


Józsa Attila: Sirató asszonyok éneke feltámadás előtt

Atyám, miért engedted porba dőlni Őt ?
Csőcselék prédája miért lett élete ?
Miért áldoztad fel a korán érkezőt ?
Képmutató hirdet igét helyette!

Mondd, miért engedted, hogy Őt szembe köpjék
s töviskoronát tegyenek fejére
és az Őt gyalázók tömegében még
tanítvány álljon a sor elejére ?!

Atyám, úgy félünk, sötét az ég alja,
ki viszi köztünk ezután a lángot ?
Az árvák hangját talán meg is hallja

az, ki egyszer újjászül világot...
- a sírboltban szívünk fázik s vezekel,
mondd, Atyám, a követ ki gördíti el ?!



Józsa Attila: Nagypéntek

esik az eső irgalmatlanul,
Isten haragjából egyszer kivetkezik,
valahol mélyen pokol völgyeiben
egy sziklához kikötve áldozati bárány:
a keselyükre váró Júdás szomjazik -


esik az eső, szakad, szakad,
mintha végrehajtana egy ősrégi parancsot,
s míg vergődik benne végsőkig a lélek,
mint egy ítéletet érzi majd a nyelvén
az epébe mártott, ecetes szivacsot...


2016. március 25., péntek

Borbáth Sándor: Húsvéti fohász

Hányan ültek itt előttem,
kívülről néztem magam,
minden sejtemben éreztem,
Te vagy a fény, földnek a mag -

lopakodva belém hasít a tavasz,
rügy fakad, feltámadás,
újabb harc, értünk emberekért
megfeszítették, meghalt, és eltemették.

Újabb húsvét, ünneplőbe öltözött életek,
készülj az útra, kövesd Urad, Istened.
Érezlek minden rügyben, virágban, 
velem vagy, mint erő az imában, 

támadj fel, hogy magamra találjak,
ma Uram, a te neved megszenteltessék.


Nicolae Labiș: Az őz halála

Megölt a szárazság minden fuvallatot.
A nap elolvadva öltött új alakot.
Az ég forró maradt s üres lett újból.
Iszapot mernek a vödrök a kútból.
Az erdők fölött szakadatlan tüzek gyúlnak,
sátáni módon már vadul táncolnak.

Apámat követem a bozót között mászva
s a fenyők megkarcolnak rosszindulatúan,
a szarvasölő útnak együtt vágunk neki,
az éhség vadászata ez a Kárpátokban.
A szomjúság elcsigáz. Párolog a sziklán
a kútból kiszivárgó, vékony vízsugár.
A halántékom éget. Az apám oldalán
mintha idegen bolygón járnék talán.

Egy olyan helyen várunk,ahol még susognak
a források hullámok csendes húrjain.
Mikor a nap lenyugszik s a hold fog pillogtatni,
ide jönnek sorban az éj csapásain
fiatal őzek, szomjuk oltani.

Jelzem, szomjas vagyok, s apám int: hallgassak.
A szédítő víztükör milyen tisztán ragyog!
A szomjam köt az élőlényhez, mely nemsokára meghal,
ott, ahol megáll az idő, s törvényt hozni fog.

Fonnyadt zizegéssel lélegzik a völgy,
A mindenségben mily iszonyatos szürkület lebeg!
Vér folyik a láthatáron s a mellkasom is vörös,
mintha két kezem is vérben fürdött volna meg...

Kék lánggal égnek a páfrányok, akár egy oltáron,
s a csillagok csodálkozva közöttük pislognak,
jaj, úgy szeretném, ne gyere semmi áron
te szép áldozata sűrű bozótomnak!

Ő ugorva feltűnik s hirtelen megtorpan.
S egyfajta félelemmel néz körül,
a vékony orrcimpáktól megremeg a víz
s hullámzó körökben lágyan szétterül.

Zavaros tekintetű volt két nedves szeme,
tudtam, meg fog halni, s ez gondot okozott.
úgy éreztem, megsuhint egy mítosz szelleme,
melyben egyszer egy lány őzzé változott.
A sápadt holdfényben már közelebbről láttam,
cseresznyefa virágjait mind-mind rászitálta,
kiáltani ujjongva csupán azt kívántam:
"Apám golyója végre a bozótot találta!"

De a völgy felmorajlott. Lassan térdre hullva
ő felemelte fejét és felnézett az égre,
aztán összeesett és üveggyöngyök sorát
rajzolta feketén a víz felszínére.
Egy égszínkék cinke szállt fel a bozótból,
s az őzgidának szíve többé nem reszketett,
sikoltva elrepült mint vándormadár ősszel,
mely fészkét pusztán hagyva tova sietett.

Botladozva mentem lezárni szemét,
csak szomorú agancsa volt jelen velünk,
s falfehéren felriadtam, mikor az apám
örömmel s űvöltötte: "Ismét húst eszünk!"

Jelzem, szomjas vagyok s apám int, hogy igyak.
A szédítő víztükör mily sötéten ragyog!
Szomjam köt az élőlényhez, amely elköltözött,
oda, hol az erdő megáll, s törvényt hozni fog....
De a törvény üres, idegen is íme,
mikor életünknek alig van értelme,
sivár a szokás is,s mint egy árnyék, remeg,
mikor húgom éhes és halálosan beteg.

Füstöt bocsát ki apám a puskával.
Jaj, levelek repülnek messze garmadával!
Apám félelmetes tüzet gondozott.
Istenem, az erdő hogy megváltozott!
A fűből tenyerembe észrevétlenül
Ezüstösen csilingelő csengettyű kerül...
A nyársról megsülve apám nekem adja
az őznek szívét, míg ő a csontját szopogatja...
Szívem szól? Az éhség ? Élni szeretnék s oda...
Bocsáss meg te ártatlan és drága őzgida!
Álmos vagyok. Magas a tűz. S az erdő rejtelem!
Sírok. Mit gondol apám? Eszem és sírok. Eszem!

(Fordította: Józsa Attila)


2016. március 20., vasárnap

Szabó Tibor: Epigramma a müzlihez

A müzli hasznos találmány,
Mert azt is meg lehet enni.
De aki a disznót feltalálta,
Az volt az igazi zseni.

Ruszka Zsolt: Tavasz


Semmiből egyszer
csak rügyek sokasága
kacsingat reánk.


                  Fotó: Steigerwald Tibor


2016. március 17., csütörtök

Demeter Mária: Három Haiku

Derű
Csicsergőn villőz,
olvadásban fénytündér.
Télhó messze már.

A porban
Lábnyomaink raja
kering a galambok közt,
álompuha por.

Óra
A szívverésben
lélek kering ezüstben.
Itt leng a soha.

2016. március 15., kedd

Józsa Attila: Klinikai eset

     Az elmegyógyintézet hatalmas dombon állt a város keleti bejáratánál, egyik pavilonját nem használták, falait megette a salétrom, a vakolat pattogzott le róla. Az épület nyugati szárnya volt csak átalakítva kórháznak, a kommunista rendszerben öregotthonként működött állami támogatással, aztán megvonták azt is s kikezdett mindent az idő vasfoga.
     Gulácsi doktor lustán ásított kényelmes karosszékében, aznap reggel korábban ment munkába, kórlapokat kellett kitöltenie.  Páncélszekrényének ajtója nyikorgott, amikor vissza csukta. Kinyitotta az ablakot, a reggeli friss levegő beáramlásában agya megszokott körforgásba kezdett. Judith csattogtatott az ajtón túl, a takarítónő, a folyósókat mosta fel. Öreg volt már, fújtatott, mint egy gőzmozdony.  Faluról ingázott, karikás szemei álmatlanságról árulkodtak.
     Terézke jött be, a főnővér, vaskos iratcsomóval hóna alatt.
- Szép jó reggelt, doktor úr, új betegeink jöttek.  Ma hány órakor lesz a vizit ?
- A szokásos időben, Terézke. Tegye csak le azt az asztalra. A 1O5-ből Kúlcsár bácsinak tüdőröntgent kell csináltatni, kérem, kísérje el vizit után.
-Természetesen, doktor úr.  A 47-ben kacsát kellett adnom a cukorbeteg mamának, napok óta magára csinál.
-Jól tette, nővér. Egyéb?  - kérdezte az orvos unott arccal, s elnyomott egy ásítást.  Behallatszott a kórházkertből a madarak csicsergése.
- Pánczél urat az este kényszerzubbonyba kellett tennem, negyedszer akart kiszökni az ablakon.  Azt mondta, sürgősen ki kell menjen a mezőre, szénáját megforgatni.
-Igen, tudom, esett az eső, rothadni kezdett... Fél óra múlva indulunk, Terézke.
- Rendben, doktor úr, addig kitöltök néhány kórlapot s megiszom a kávémat. – mondta a nővér s behúzta kivülről óvatosan az ajtót. Gulácsi doktor egy kórlapot vett elő, valakinek az E.K.G.-ját tanulmányozta.  Rendellenességet fedezett fel rajta, hosszasan ráncolta homlokát.  Hirtelen elhatározással a 98-as kórterem felé indult.  Az épület déli szárnyában volt, hol a kevésbé súlyos betegeket kezelték. Akikkel még lehetett többé kevésbé néhány értelmes mondatot váltani. Napközben a doktor legtöbb idejét velük töltötte, a legsúlyosabbak a harmadik emeleten voltak, számukra kisportolt betegápolók és szpeciális személyzet volt alkalmazva.  Voltak közöttük csendes bolondok, de akadt olyan is, aki éjszakánként ordított, mint a sakál, le kellett kötözni, olyan is volt, aki rejtélyes módon hozzá jutott egy mobiltelefonhoz  s hajnali háromkor hívta ki a tűzoltókat.  Erőszakos bolondok is voltak, akik a falat akarták összetörni, hogy vidámparkot építsenek...
    A 98-as férfikórteremben hárman voltak, Samu bácsi az ajtó melletti ágyban feküdt.  Infúziós kezelést kapott három napja, szeme sarkából a palackot nézte állandóan, mikor fogy ki. Huzat csapta be az ajtót, mikor az orvos belépett.
- Jó napot, magához jöttem, Samu bácsi. Az E.K.G.-ján valami rendellenességet vettem észre.  Vallja be őszintén, dohányzik-e.
- Ötven évet szívtam doktor úr, de már abba hagytam.  – válaszolt az öreg.
- Vizit után megvizsgálom. Maradjon ágyban egész nap. S egyen sok gyümölcsöt, minél többet...
-Megértettem, doktor úr.
     Gulácsi doktor az irodájában leellenőrizte még egyszer a kórlapokat. Hirtelen megakadt a szeme egy furcsaságon. Új beteg érkezett a harmadik emeletre. A szomszéd faluból jött, misszionárius papnak képzelte magát, máskor színésznek. A főnővér futólag említette, sokat olvasott életében az öreg. Az orvos tudathasadásra kezdett gyanakodni, eldöntötte hirtelen, meglátogatja vizit előtt.  Csengetett a főnővérnek, irodájába kérette.
-Nővér, vizit előtt menjünk fel a harmadik emeletre az új beteghez,  hiányosnak érzem a kórlapját.
Van-e még vele valaki a szobában ?
- Nincs doktor úr, egyedül van. Már gondolkoztam azon, le kell-e kötözni, de még nem szolgált rá igazából...
Mikor beléptek az ajtón, az idősödő férfi felemelte a fejét, csapzott haja szemébe lógott, ápolatlan volt, több napja nem borotválkozott.
- Mi a neve ? – fordult hozzá az orvos.
- Dobó István vagyok!
- De kérem, magát a tavaly is itt kezeltük s akkor még Zrínyi Ilonának hívták!
- Az a leánykori nevem!

Ruszka Zsolt - Józsa Attila: 3+3 Epigramma

Székelykedés
Beteg lett az öreg Pista bácsi,
most tudta meg, hogy az apja náci,
haragjában székrekedést kapott,
két hétig nem tudott enni egy falatot...
(R.ZS)

Rövid pórázon
Nagy táncos volt János bácsi, járta ahogy húzták,
felesége s anyósa is a Bibliát bújták,
megunta a jámbor öreg a sok lelki löttyöt,
s el-elszökött a kocsmába, bekapni egy fröccsöt...
(J.A.)

Tragikomikum
Édesanyám, cigányasszonyt szeretek !
- Vallotta be nagy későre Benedek,
százhatvanra fel is ugrott a vére,
mégis meghívta vasárnapi ebédre...
(R.ZS)

Hajléktalan óda
Sánta koldus nadrágjának hiányzik hosszából,
felhajtott már a garatra sörből, pálinkából,
három lábú kutyát lát meg s hangja laza, tréfás:
- Te is sánta, én is sánta, igyunk egyet pajtás!
(J.A.)

Pech
Két méter magasra nőtt a Miki,
a csajoknak viszont ez elég ciki,
Anna a nyakába vette a Zsuzsit,
hogy adjon Mikinek egy jó nagy puszit!
(R.ZS)

Nagyravágyás
Híres fotóstúdióban megszólalt a góré:
- Szexfilmeket forgatunk majd, hol mindenki csóré,
betörünk a filmiparba ravaszul és kéjjel...
- S utól érte az agyvérzés őt már másnap éjjel...
(J.A.)


2016. március 14., hétfő

Zárug László: Engedj el!

Esélyt adj nekem, ne szánalmat, ezt kérem,
engedd hát végre, hogy bizonyítsam létem.
Szánalmas önmagam, hagyd kibontakozni,
nem bírok tebenned tovább már fogózni.

Birtokoltan élni, testem lelkem fogva,
szellemi békjódtól folyton lábadozva.
Ördögi körödnek bűvölete zilál,
és az isteni szikra bennem kihunyt már.

Eltöltött éveim akarom idézni,
hát hagyjál már végre a tükörbe nézni.
Ráncaim mélységes vonalát követve,
rögöket tárni fel kiszáradt lelkemben.

Szüntelen kutatom szememben a lángot,
mely hajdanán szított szívemben sok hangot.
Vulkánként tör elő számtalan nagy eszme,
győzzetek már meg, hogy nem vagyok elveszve.

Utoljára kérlek, ne adj mást csak esélyt,
árnyékod takar,  kioltja a szenvedélyt.
Ha most el nem engedsz, többé nem kérhetem,
utoljára kérlek, engedjél el engem.

                                     Fotó: Steigerwald Tibor

Demeter Mária: Az úton

Susogva jelezték felettünk,
hogy nem vagyunk magunkra.
Árnyuk lengén ránkterült,
oltalmazóink voltak a fák.
Lombkoronájuk égi oltár,
hol megpihent a szárnyalás
sok kicsi fészekben.
Most fájó hiányukban
halad az út hamuszürkén
velünk, áldozataival.

Demeter Mária: A csend

Zajtalan nagy rengés,
a csend elefánt,
lassú, súlyos, hatalmas
szürkefényű teljes ég.
Benne lélegzem, riadva mindig –
szelíd – jó állatmelegéből
mikor űz ki a kényszer.

Steigerwald Tibor: Három Mukis epigramma

Muki és az állatfotózás

Állat portré fotózáshoz talált egy jópofa majmot.
Készített is róla egy sejtelmes kis arcot.
A rátekintő arc önmagára emlékeztette,
Így helyből elhitte, hogy tükröt tart kezében.


Muki és a természetfotózás

Muki elmélyülve a réti virágot fényképezte.
Vékony farát egy nagy dongó megcsípte.
Heves fájdalmában, hírtelen akkorát kiáltott,
Hogy a boroszlánfa helyből kivirágzott.


Muki és az absztrakt fotó

Absztrakt fotóiban gyönyörködött a Muki,
Közben városnézésre szánta rá az idejét.
Eszméletlenül bolyongott a városban,
Mivel összetévesztette térképét a fotóval.


2016. március 13., vasárnap

Zárug László:Az élet vize

Táncol a víz, csörög, csobog, habosan szól,
selymesen szökell, kérdez, s zúgva válaszol.
Kacagva, gyöngyözve villant a napfénynek,
s flörtölve táncot lejt a nyári zenének,
Örül a szökőkút az élet vizének.

A sima víztükör csendes, néhol fodros,
eleven halsereg, s fenn száz madár szálldos.
Vadkacsák szótlanok, csendesen békések,
úszkálva hódolnak a táj szépségének,
s lélekben hálásak az élet vizének.

Vadállat ha ballag, kicsinyke patakhoz,
és szomját oltani vizet vesz magához,
örül a kis patak, az új jövevénynek,
boldog, hogy itathat, s része életének.
Örül az élőlény az élet vizének.

Ha száraz a föld, kiszikkadtak csontjai,
az esőt remélve, kínosak álmai.
Mert így nem adhat eledelt élőlénynek,
szívből örülne az éltető esőnek,
s áhítva szolgálna az élet vizének.

A víz az élet, s talán meg sem becsüljük,
s tékozló módon őt sokszor beszennyezzük.
Mert kezünkben van a kulcsa a jövőnek,
miként hagyjuk majd a jövő nemzedéknek?
Viseljük hát gondját, az élet vizének!

                                                                                                              Fotó: Steigerwald Tibor

Szabó Tibor: Epigrammák


Piros

Nem tetszését fejezte ki Piros,
Hogy arcom mért sápadt, mért nem piros.
De főleg azért volt dühös Piros,
Mert kevés volt nálam a papíros!


A mester és a tanítvány

A mester és a tanítvány,
Mind a kettő elég hitvány.
Mert, ha megjelenik egy lány,
Mindkettő minden tant elhány!


Epigramma kiárusítás  

Eladó egy csomó epigramma,
Kit érdekel annak két lej grammja.
Bárkinek ennyi az epigramma,
Mindegy, hogy ki diktál: Jahvé vagy Brahma!


 Márkás világ

A haverom bement a házba,
S a szekrényből eltűnt a márka.
De mi történt, mikor jobbra fordult az idő?
A barátom lábán egy márkás cipő!!!


A mester és a tanítvány

A mester és a tanítvány az árnyékban filozofáltak,
Miközben a parasztok a kukoricaföldön kapáltak.
Megszólal a tanítvány: - Mester, hagyjuk a filozófiát,
Helyette inkább mi is ragadjunk meg egy-egy jó kis kapát!


 A sír

A temetőben tátong egy új sír,
Mellette egy hölgy éjjel, nappal sír.
S mikor már az asszony sírni nem bír,
Akkor, bizony árván marad a sír!


 Kártya és kereszt

Kártyázott a társaság, s az egyik tag mindig veszített,
Ebből kifolyólag, sűrűn csókolgatta a keresztet.
Megszólal egy másik: - Nem a keresztet kell csókolgatni,
Ahelyett, inkább kártyázni kellene megtanulni!


Humorpince

Szentgyörgyön megnyílott a Humorpince,
A szórakozni vágyók nagy - nagy kincse.
Ellentéteként ott az Autoliv,
Mert a polgár ottan jó nagyokat szív!


Többet tud, mint az Internet

A barátom egy két lábon járó lexikon,
Tudományos körökben ő mindnyárt már ikon,
Nem navigálok én soha az Interneten,
Mert információt mindig szolgáltat nekem!


Más óda

Szembe néztem a kemény realitással,
Hogy a Mesterem kezében nagy erő van.
Mert, ha a száz lejesen egyet ő csavarna,
Caragiale szemüveg nélkül maradna!


 A két nagy ünnep

Két nagy ünnepet ünnepel
A világ többmilliós keresztény népe:
A Karácsony a disznóvágás,
A Húsvét meg a tojásfestés ünnepe!


Az eperszedés

Az egyik illető azt kérdezte: hogyha dolgozni szeretnék,
Akkor miért nem érdekel a németországi eperszedés?
Az egy picit morbid, hogy engem nem érdekel az ajánlat,
De a kiutazást mi oldja meg, vajon micsoda varázslat?!


A zumba
           (rendelésre írt rigmus)

Városunkban világot hódított a zumba,
Népszerűbb lett ez már, mint régen volt a rumba.
Rádióba, újságba, mi jön az utamba?
Mi lenne más, mint az, hogy: éjjel, nappal zumba!


Káoszteremtő figurák

Ismerek néhány „intelligens” figurát,
Mindig káoszt teremt, nem harmóniát!
De, sajnos a tetteiért egy sem felel,
Mikor baj van, fogja magát és elszelel!

Die, Der, Das

A haverom német tanár,
De lassan minden nyelvet tud már.
Ismeri a die, der, das-ot,
S néha bekapja a snapszot!


A turul

A szentgyörgyi parkban lelepleztek egy szobrot,
Azt hitték, hogy ezzel becsaphatják a sorsot.
A szobor mutatványa: földgömbön egy turul,
Reméljük, hogy alóla soha ki nem gurul!


Filmnézés munka helyett

Többet ér egy egész sonka,
Mint egy fél, vagy pedig csonka.
Inkább megnézek egy jó filmet,
Minthogy szétverjem a pincéket!


Hasznos leszek (avagy a zen lényege)
                  (dupla epigramma)
Úgy döntöttem hasznos leszek,
Időszakhoz mérten teszek:
Télen nagykabátot veszek,
Nyáron, pedig levetkezek!

Éhes vagyok? Akkor eszek!
Álmos vagyok, ágyba megyek.
Nincsen pénzem, akkor szerzek,
Ha kedvem van szeretkezek!

A kárörvendő

Kárörvendő a kis Sára,
Tetszik néki a más kára.
Mivelhogy ő kárörvendő,
A káromnak is úgy örvend ő!