Mészáros Mária: A rózsakertben ősszel

Szép szemét kinyitja

a gyönyörű rózsa.

Szelíd arcát a nap

bearanyozza.

Megrebbenti 

szempilláit,

köszönti a kiskert

bogárkáit.

,,Tudom rövid 

az életem,

mert a tél 

az oly kegyetlen,

neki kell

engedelmeskednem.

Elhullatom

szirmaim 

bíborát,

a bogárkák 

selyempaplanát."

Melbourne, 2014.05.27.

Mészáros Mária: Őszi alkonyat

A fák rajzolatát

felhők övezik.

Szürkék, feketék.

A tegnapi

vihar

nyomai.

Az ég alja vöröslik még,

majd narancssárgába 

és szürkébe

hanyatlik.

A tó lassan

magára húzza 

villanylámpák fényétől

tarkított csillogó 

paplanát.

Csak a nádszálak

csúcsai díszelegnek

fehéren,

mint díszes

cirkuszi lovak

bokrétái.

Az elszáradt

magas fűszálak,

lábujjhegyre 

csipeszkednek.

Érett kalászukból

magvak peregnek.

A jövő reményei

Haragoszöld fű dúsan

pompázik.

Várja, hogy az estharmat

szomját oltsa.

A madarak már rég

nyugovóra tértek.

Az est színei

mozaikszerűen,

hirtelen váltanak,

A sötét éjszaka

éhesen,

egy szempillantás alatt 

felfalja őket.

Melbourne, 2014.06.24.

Ruszka Zsolt: Lét ajándéka

Hajnali csendben

virágot bont a reggel,

nyakamba teszi

Demeter Mária: Pihenőhely

Déli ragyogás –

Árnyam lényem elnyeli,

bent jó hűvös van .

                                                     Foto: Steigerwald Tibor

Sz.Orosz Mihály: Augusztus végén

Hervad a virág, fáradt a rét,

haja ősz szálakkal szőke,

por áramlik mindenhová szét

s rátelepszik a mezőre,

minden oly kopott, bágyadtan áll,

Iangyos eső hull a fákra

és elfáradtan múlik a nyár,

már messze ér a köd lába.

Már vágyunk a sárguló őszbe,

hol minden színekkel ékes

és reggel dér száll a mezőre,

gyorsan fakulnak a színek,

bánkódunk, hisz majd úgy is tél jön,

szívünkben múlnak a vágyak,

fehéren hó száll a mezőkön

s nem nyílnak, csak jégvirágok.

                                          Foto: Steigerwald Tibor

Augusztusi kiruccanás

Mészáros Mária: A tengerparton

A vakítóan fehér homok

befedi tested szikrázón

és olyan szépen tündökölsz

mint a ragyogó nap.

Tengervíz nyaldossa lépted...

Hanyagul hagyod,

hogy cirógasson.

Hagyod, hogy kedvesed

szépnek lásson.

A fény tündököl

arcodon,

s lehunyt szemed 

megpihen,

a sirályillatú

Semmiben.

Kolozsvár, 2012.

Mészáros Mária: Szelíd dal

Rózsaszín homokban,

egymást átkarolva

lépdelünk.

Meséljük egymásnak,

halk szavakkal,

életünk.

Zizegő homokra

lágyan omlik szelíd

énekünk.

Kolozsvár, 2012.

Demeter Mária: Ősz jön

Ősz jön, mint terhével Nő alkonyfény-selyemben, nyomában minél dúsabb lesz az avar, annál jobban lágyulnak lépéseink, az Út sem porlik annyira (amúgy a milligramm hány milliomod része lehet az én koptatásom?), minden lassul – lassul, míg a múlás halhatatlanságba ér.

Édesősz súlya

értarany és szilvakék –

Hűvös körte hull.

Gyermekkorom öreg óráját hallom újra, bronzütése mint harangé, fehér falon és fehér toronyban –

Nő a hold, nagy a diófa lombja.

Sz.Orosz Mihály: Fehér falak közt

Ma fehér falak közt, vas ágyon

ahol utolért az este

és nem jött szemeimre álom,

ahol önmagát keresve

száll a sóhaj, a lét elmereng

egy már rég letűnt világról....

a falakban halódik a csend,

s a remény lassan elpártol.

Elpártol, sírás ring az éjben,

hullámzik rőt falak között,

távozóban érinti fülem,

majd a csendben elköltözött,

talán egy más világra innen,

hol végleg felszárad a könny....

elszállott, mint szavak a szélben,

megnyugodva, mindörökkön.

Mészáros Mária: Kézenfogva

Amikor álmodozásaink

homokszőnyegét

kirángatja alólunk 

az idő,

ne ábrándozzunk,

hogy eljő

szerelmünk-

kivel 

már soha

nem lépdelünk

izzó homokba

mezítláb,

kézenfogva.

Kolozsvár.  2012.02.19.

Para Olga: Tabutéma

a természet is

tán téged sirat

senki sem hallja

senki sem tudja

már huszonnégy éve

már huszonnégy éve…

halálig tartó

versben sirató

szavak sikolya

ne hallja senki

ne hallja senki

tabutéma

tabutéma

(Sepsiszentgyörgy, 2018. július 26. )

Mészáros Mária : Hangod ....

Hömpölygő harangzúgás,

Heves harsonaszó,

Hűvös hópehely,

Halk halleluja,

Hősies hervadás.

Kolozsvár,  2012.

Zárug László: 1923

Dúskeblű menyecske s játszik, éles kacaj,

Perdül a kóc baba és libben a kóchaj.

Ragyog a nyári nap, besüti a teret,

Bájolva lesi a vidám tekintetet.

Cilinderes ősz urak és napernyős hölgyek,

polgárok s katonák csendben beszélgetnek.

Rezesbanda fújja vágtató iramban,

Olyan az egész mint egy panoptikumban.

Gyerek labdájára köti a madzagot,

öreg kofa bízva tartja a tökmagot,

pezsgő, vidám élet augusztus derekán,

vattacukor árus sodorja szaporán.

Üvölt az ószeres, harsog át a téren,

Sok holmi, lassan fogy, döcög egy szekéren,

alkalmi lakkcipőt suszter kalapálja,

rikkancs az újságot sorra ledobálja.

Hirtelen beborúl, elered az eső,

ázik az anyaföld, sétáló és tető.

Dúskeblű menyecske, szoknyát ölbe kapja,

úgy szalad előre s utána az apja.

Vége a zenének, nem fújja a banda,

a kancsal trombitás gyorsan abbahagyja.

Ki, hogy tud menekül, szedi a cókmókját,

az ószeres tovább hajt, viszi a motyóját.

Sz.Orosz Mihály: A nyár még tüzel

A nyár még tüzel a fák felett,

a fény porba hull aléltan,

lassan és bágyadtan érkezett,

egy felhő száll amottan,

ott fent a tűz tenger peremén

pihen,majd elindul újra,

árván ringva érkezik fölém,

árnyat vet lenn a folyóra.

A gondolat, mely most messze ér

átborong a magas égen

amint a felhő, hogy útra kél,

s árnyként átszáll a vidéken,

ott hol a valóság véget ér

s valóra válik az álom,

az álom mely most útra kél

és átszáll minden határon.

Mészáros Mária: Hangok árnyalatai

Vészjóslón, hajnalban már

felsikolt egy kismadár.

Hüledező csillagok,

pislákolnak jó nagyot.

Azt kérdezik: ,,Mi lehet

e hajnali rémület?

Mért  riad a kismadár?

ki bántja őt ez órán?

Tán valami megtámadta,

puha fészkéből kidobta?”

Aztán csend lesz mindenütt,

az óra már négyet üt.

Más madárfütty hallszik már,

párját hívó kismadár,

szelíden, kedvesen szól.

Van boldogság!! Valahol......

Kolozsvár,  2013.

Józsa Attila: Begyógyúló sebek

                                                                           (egyperces egy átok feloldásáról)

     Gyermekkoromban, fiatal koromban közös udvarban laktunk egy homoródalmási családdal, akikkel a szüleim egy korosztályt képviseltek.  Együtt vették a telket, közösen építettek, de a kapcsolat egy idő után elmérgesedett, a konfliktus-helyzetek megszaporodtak, kibújt a zsákból az irigység a rosszindulat, bántani kezdték egymást, idővel a szószünet gyűlöletté kérgesedett a lelkükben.  Két fiuk volt a szomszéd házaspárnak, a nagyobbik gyermekkoromban megnősült, elkerült a háztól.

     A kisebbikkel együtt nőttem fel, négy-öt év választott el egymástól, mindkettőnknek nagyon nehéz volt áthidalni, feldolgozni szüleink gyűlölködését, együtt élni ezzel, naponta elmenni egymás mellett, erőt meríteni a feszült levegőben, valamilyen kapaszkodót keresni.

     Az érzés megakadályozta, hogy kapcsolatunk barátsággá fejlődjön, egyikünk sem tudta ledönteni a körénk tornyosuló mesterséges falakat.  Csak tapasztaltuk, hogy naponta kevesebb a fény… Sose gondoltam volna, hogy a felhalmozódott gyűlölet robbanni fog egyszer… November közepe volt, a dér megcsapta már a kertet, apám a városból jött haza valahonnan, a kert mellett kiszáradt rózsabokor árválkodott, szirmai félig lehullottak már, megfagytak.  A szomszédasszony tett-vett az udvaron, heves szóváltás után megátkozta apámat: úgy száradjon el, mint a kerítés tövében az a rózsa !

     És apám úgy száradt el, 25 – 3O év múlva, 69 évesen… Agyvérzést kapott, a bénulás elérte hangszálait, nem tudott beszélni többé. Szinte négy évig tartott a küzdelme az életéért, napról napra romlott a szervezete, tehetetlen bábfigura lett, egyre nehezebben viselte állapotát

      Folyamatosan eszembe villant az átok azokban az években, halála után még sokáig.

Temetésének 15. évfordulója után a sors fintora kényszerített, hogy furcsa eseményen vegyek részt.  A Gondviselés ajándékának tekintettem a napot.  Közeli barátom feleségének 5O. születésnapját ünnepeltük a hétvégi házukban, a Hargita fenyveseinek sűrűjében.  Az órákig szakadó eső nem tudta kedvünket elrontani, a nótás kedvű férfiak ösztönösen egymás mellé húzódtunk,  mellkasunkból úgy szakadt fel az ének,  mintha ősidők óta erre készültünk volna! Pedig akkor voltunk életünkben először abban az összeállításban…

Gyógyított a nóta, simogatott, erőt adott, balzsam volt a régi, felszakadozott sebekre…

     Szomszédunk kisebbik fiából  orvos lett azóta, ott ült mellettem az asztalnál, jó közérzetünknek ő volt egyik hangadója.  Legszívesebben megöleltem volna, meg voltam győződve: halvány sejtelme sincsen rég eltemetett édesanyja számomra kitörölhetetlen szavairól…

     Levetettem ott a vállamról a terhet, belefújtam a fájdalmamat a Hargita fenyvesének sűrűjébe. A fák egy idő után jelezték, hogy elfogadták…

                                                                 

Mészáros Mária: Augusztusi éjszaka

Kertem elvadult virága,

illatos lonc, oh te drága!

Szirma szikrázik az éjben,

csillageső a holdfényben.

Virágait bontogatva,

uralkodik udvaromba'.

Szorongatja a nagy meggyfát,

átöleli a derekát.

Szőlőlugast sem kíméli,

levélsátrát ékesíti.

Már a dróton kanyarogva,

leskelődik; ,,Hol a rózsa?''

Átszaladna kis időre,

gondtalan tereferére,

de a rózsa mélyen alszik,

összevonta a szirmait.

Mint Tejúton  a csillagok,

sok virág az éjben ragyog.

Bódító illatuk ontják,

kacagó reggelt várják.

Kolozsvár,  2014.08.02.