a legutolsó vers
papírra firkálva
az agy diktálta
az agy elvesztette
sehol sincs a fecni
keresni keresni
keresem keresem
seholse találom
vajon mi volt benne
elolvasom a másvilágon
(Sepsiszentgyörgy, 2017. január 21.)
2017. január 30., hétfő
2017. január 29., vasárnap
Sz.Orosz Mihály: Álom jár
A sötét éjben álom jár
rám száll szépségesen,
a hold,a hold az égen száll
át,sötét mélységeken.
Halk dallam száll és álmatag
mozdul a nyárfa lombja,
a hold az éjben áthalad
s az eget ostromolja.
A testemen most átsuhan
az alvó virágok lelke....
talán te jársz itt álmomban
a lelkemet keresve.
Steigerwald Tibor: Conjunctio aurea
Mindketten szenvedélyesen fénylettek a végtelenül egyhangú ürességben. Önmagukban fölébredtek. Meg nem fejtett álmaik valósággá formálódtak. Szenvedélyük messzelátó sugarait elnyelte a néma és sűrű sötétség.
Hosszú vágyakozás és várakozás után, megpillantották sejtelmességüket. Egyre hatalmasabban meg tisztábban szemlélték lassú közeledtüket. Növekedtek, csak növekedtek… Közelebb, meg közelebb kerültek egymáshoz csodálva szépségüket és rejtélyes hatalmasságukat. Egymás mellett haladtak el. Felhőzetükkel könnyedén megérintették egymás felszínét. Aztán egyre mélyebbre meg mélyebbre ereszkedve szemlélték hasonlóságukat, különbözőségüket. Hűvös szelek és langyos szellők árasztották el átszellemült testüket. Mintha megállt volna minden, csak egymásban léteztek. Vágyakozó szívvel és szellemmel hallgatták a szférák zenéjének vontatott és titokzatos tételét. Nem is sejtették, hogy megfejtették az Univerzum örök koanját. Úgy érezték mintha az örökkévalóság királyi palotájában szeretkeznének. Senki sem tudja, meddig tartott e szent pillanat, néhány másodpercet vagy több évezredet?
Beteljesült vággyal meg letisztult akarattal folytatták néma és alázatos életútjukat, szeráfi aranyhangszálként tolmácsolva a szférák sugalló üzeneteit…
…valahol megszületett egy gyermek, Jézusnak hívták.
2017. január 26., csütörtök
Demeter Mária: Hallgatózva
Fehér selyemben
(súlytalan feküdne
átölelve létét )
szívdobogás csörgedez
még kristálytisztán.
2017. január 25., szerda
Józsa Attila: Találkozás (egyperces a szeretetről)
Sokáig szaladtam a töltéskövek között, lihegve, egész testem lucsokban fürdött. Nyár volt, távolról egy víztorony látszott, a vonat elrobogott Brassó felé. Uzonban voltam. Megpillantottam a vonatállomást, valaki magába roskadt egy padon. Egyedül volt, háttal ült nekem, arcát vékony selyemkendő takarta.
Bár lekéstem a vonatot, békesség költözött szívembe. Mintha ünnepelni készülődtem volna... Valami elmulasztott eseményt bepótolni. Közeledtem, körvonalai ismerősöknek tűntek. Meghallotta lépteimet, arcát félig felém fordította. Selyemkendője félre csúszott, barna szeme megvilágította lelkemet.
Édesanyám volt. Nem emlékszem, miről beszélgettünk, a nyugalom, ahogy a vonatot várta, nem volt jellemző rá. Egyetlen kérdésére emlékszem, késpenge élességével hasított belém.
- Miért jöttél ellenkező irányból, fiam?
A mosoly arcomra fagyott, sokáig nem tudtam megszólalni. Mindig ellentétes irányból érkeztünk egymáshoz, ez nekem természetes volt, neki természetellenes. Hirtelen gombócot éreztem torkomban, sírás fojtogatott. A szavak esetlenek voltak, mintha mankókra támaszkodtam volna...
Nem emlékszem, mit mondtam neki. Óvatosan leültem a padra, nehogy felboruljon. Szavai súlyosak voltak, megrogytam alattuk. Hangját békesség színezte, nem szemrehányás. Enyhe szomorúság csendült ki belőle. Eszembe jutottak a lekésett vonatok mindkettőnk életében. Megborzongtam, hogy mennyi volt... Nem akartam rájuk gondolni. Rigófütty keveredett az állomás zajába. Tisztára fürdetett.
Értettük egymást szavak nélkül. Mesélni kezdtem, végeérhetetlenül... Szemei megteltek fénnyel, a nyár ragyogásánál erősebb volt...
Felébredtem, vizes párnám össze volt gyűrve.2017. január 24., kedd
Pálfi Ernő: Fohász
Mindennapi törekvésünk,
áldásoddal van velünk.
Kérlek, erősítsd meg hitünk,
hogy legyen mindig kitartásunk.
Véghezvinni akaratod,
mit tőled kaphatunk.
Foto: Steigerwald Tibor
Zárug László: Tüzes jégcsapok
Tüzes jégcsapok, ti érzitek-e a kínt,
jégcsappá dermedt lelkeknek sóhaját?
Érzitek a tüzet, mely lassan emészt,
halljátok pokloknak örömódáját?
jégcsappá dermedt lelkeknek sóhaját?
Érzitek a tüzet, mely lassan emészt,
halljátok pokloknak örömódáját?
Ti izzó jégcsapok, jéghideg világ,
jeges kezekkel markoló forróság.
Lefut a veríték, de reccsen a jég,
ősjegek melege, mint a szalmaláng.
jeges kezekkel markoló forróság.
Lefut a veríték, de reccsen a jég,
ősjegek melege, mint a szalmaláng.
Oh, forró jégcsapok dermesztő szobra,
elszállt az élet szíveknek belsején.
Hova tűnt a tűz, az életnek tüze?
Reszket a lélek reményeknek egén.
elszállt az élet szíveknek belsején.
Hova tűnt a tűz, az életnek tüze?
Reszket a lélek reményeknek egén.
Tüzes jégcsapok, talán ti is fáztok?
Szivárványnak hője nem kelt életre.
Kialszik a tűz, s a dermedt jégcsapok,
jeges emlékek maradnak örökre.
Szivárványnak hője nem kelt életre.
Kialszik a tűz, s a dermedt jégcsapok,
jeges emlékek maradnak örökre.
Foto: Steigerwald Tibor
Demeter Mária: Januári haikuk
Eltűnt idő
Arca arctalan
régi tükörben,a hold
másik oldala.
Felfedezés
Mélyzöld tágulás –
A lágy héj alól kinéz
egy szelíd hüllő
Tökéletes
Fehér terítőn
friss reggelijét nézi –
Precízen villan.
Ruszka Zsolt: Jócselekedet
Történt egyszer, hogy keresztény misszionáriusok érkeztek India egyik kis városába. Itt akartak letelepedni és hirdetni Krisztust. De templom kellett volna nekik. Érdeklődni kezdtek hát a helyiektől. Azok azt tanácsolták, a város szélén van egy üres templom. A papnője meghalt. Követője nem volt. Ez lehet az övék. Másnap felkerekedtek, elmentek a templomhoz. Amikor benyitottak elszörnyülködve látták, tele van a férfi és a női nemi szerveket ábrázoló szobrokkal. S a főoltárt pedig szeretkezést ábrázoló szobor díszítette. Ez sok volt nekük. Keresztet vetve menekültek ki a szabadba. Elhatározták lerombolják a templomot és újat építenek. Kiválasztottak egyet maguk közül, és elküldték a legközelebbi misszióba emberekért és pénzért. Útközben a kiválasztott misszionárius sehogy sem tudta kiverni fejéből a furcsa templomot. A lerombolás gondolata zavarta nagyon. Neki is volt nemi szerve, sőt a szüleinek is, hiszen ha nem így lenne, akkor ő sem létezne. Önmagát semmisíti meg a templom lerombolásával, ezt érezte. Ezért megfordult, visszament a társaihoz, azt hazudta nekik, azt a parancsot kapták, mennyjenek a szomszéd városba, mivel ott több a beteg és a rászoruló. Így a templom a helyén maradt.
Ui: Amikor a szóban forgó misszionárius meghalt, angyalok vitték énekelve a mennybe. S amikor megkérdezte ennek a bánásmódnak az okát így feleltek:
- Megmentettél egy templomot. Csak ezért kerültél ide, semmi másért.
Erotikus szoborcsoport a khadzsuráhói Laksmana-templom falán
Sz.Orosz Mihály: Életet megdermeszt a tél
Életet megdermeszt a tél
rászállt a néma fákra,
az erdőre ráront a szél
és felsír, mintha fájna.
Felhők mögé elbújt a nap
halódik gyenge fénye,
felhőkből hó-fátyol szakad
és ráborul a rétre.
Lelkeddel érj hozzám kedves
vággyal átölel karom.
Kint hogyha felzúg a fenyves
én tavaszról álmodom.
Hómezőn borong a tél
ráült a néma fákra,
az erdőbe befúj a szél
és felsír, mintha fájna.
2017. január 17., kedd
Ruszka Zsolt: Egyperces egy harangról meg a cipészről
Egy kis falúban élt. Cipőket készített. Korán reggel kelt. A közeli katolikus templom haragja már a kaptafa előtt találta. Dolgozott. Nyolckor megszólalt a református templomnak is a harangja. Épp reggelizett. Más dolga nem lévén, mivel rádiót nem szokott kapcsolni, figyelmesen hallgatta a harangokat.
A katolikus templom harangja ércesen, férfiasan, szinte katonásan szólt és elég gyorsan: Bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm. Mintha mindenkit ki akarna ugrasztani az ágyból. Reggel van emberek, ébresztő.
A református templom harangja lágyan, öblösen, simogatóan szólt:
Bimm...bamm, bimm...bamm, bimm...bamm. Ha jól figyeltél körül ölelt, megsimogatott, mint anya a gyerekét. - ,, Nincs semmi baj, biztonságban vagy, szeretlek. ,,
A cipész mindennap hallgatta a két harangot. És észrevétlenül átalakult. Megjelent benne a férfiasság, a szilárdság és a keménység. A fegyelem és a szigorúság. Ugyanakkor végtelenül nőies is tudott lenni. Befogadó, elengedő, szerető, gondoskodó. Mikor meghalt azt mesélik az öregek, három álló napot szólt a két templom harangja. Hagyatékul csak egy darab papírlapot hagyott, amire ez volt írva: - Hallgassátok mindennap a harangokat.
Foto: Steigerwald Tibor
2017. január 16., hétfő
Zárug László: Bő és szűk esztendők
Aranyporba hulló smaragd örömkönnyek,
ezüst kopár felhő, gyémánt harmatcseppek,
bíborba bársonyba burkolózott nászok,
dús keblű bőséggel éltetett kalászok.
Vidám csengő dallal, kéjjel s egészséggel,
rózsaszín álmokkal s zendülő fölénnyel,
szerénytelen mámor, nem a szégyen pírja,
és büszkén hírdeti, ez az egyén sorsa.
Teszi , hisz teheti, engedi a módja,
kéri mert még több kell, vad szomját nem oltja,
nem állhat útjában élő sem teremtő,
igen ez jár neki, a hét bő esztendő.
Ágrólszakadt, rongyos, tele forradással,
minden napja sóhaj s küzd az elmúlással,
semmi betevője, fínom szeretője,
nyirkos vágy az álma, bőség temetője.
Szétzilált és elnyűtt, ítélt kárhozatra,
sorsának, vágyának léthű áldozata,
szomja mily borzasztó, száraz torka izzik,
Istenben s emberben eggyaránt nem bízik.
Nem érdekli mi van, éjjel avagy nappal,
fetrengve lélegzik, szenved oly nagy bajjal,
kínoknak kötelét jajjal vette elő,
szemében megtört fény, a hét szűk esztendő.
Foto: Steigerwald Tibor
Sz.Orosz Mihály: Az év januárja
Vihar van, a fagyott rétek fölött
a zord szél őrült táncát járja.
Nem kérdezett, csak amúgy beszökött
az éjben,az év januárja.
A hóhullás mint fátyol úgy lebeg
szétterülve nagy tereken át,
és útitársként mellettem lépdel
beborítva lábaim nyomát.
Vándorúton lassan tudtam jönni
észrevétlen szöktek az évek,
ó rongy élet, tudtalak szeretni!
még emlékszem s álmodom véled.
Ruszka Zsolt: Téli haikuk
Halál
Szelíd vadgalamb
rekettyebokor mellett
dögszagot érez.
Február
Kijár a medve
nyomában csak rettegés
hó esett újra.
Szerelem
Barna kislánynak
hóvirággal udvarol
tavaszi szellő.
Idő
Szitáló ködben
pók sző ezüstből hálót
észrevétlenül.
Ok
Farkasüvöltés
fáról lesuppanó hó
bőrig áztatta.
Búcsú
Biborvörösre
festett fehér hegycsúcsok
Napsugár csókja.
Halfogás
Halászok léket
vágtak a napsugárra
megtelt a háló.
2017. január 9., hétfő
2017. január 7., szombat
Sz. Orosz Mihály: A Vándor
Ő itt járt, látták, a kútnál megállott,
szomját oltva pihenőre váltott,
szemében halvány, álmodó fény égett,
míg figyelte a delelő kútgémet.
Majd a csendben, míg fáradtan pihent,
egy leányt látott ki sírva integet,
valami vonzotta még visszafájón,
de vitte a vágya át a világon.
Nincsen már vagyona, nincsen semmije,
nincsen hazaváró, boldog kedvese,
de övé a világ változó hona,
s a végtelen terek hívó mosolya.
És csak megy valahol, túl minden álmon,
vágyai viszik, túl minden határon,
az égbe megy a szívében egy dallal,
már ott bolyong, hol születik a hajnal.
Kalcsó József festménye
2017. január 5., csütörtök
Ruszka Zsolt: Freud bácsi megmondta.....
Borzalom. Ezek a nők. Alig ült le a sarki korcsomában egy sörre a barátjával, máris cseng a zsebében a telefon. A felesége az, holtbiztos. Még egy sört sem lehet nyugodtan meginni.
- Halló! - Igen szívem,- mondta szinte autómatikusan,- jövök, persze hogy jövök.
- Nem álltam meg senkivel és nem ültem le sehova. - Érkezek mindjárt- azzal kinyomta a telefont.
A barátja késett. Gyorsan bevágta a sört. Megkönnyebbült. Fizetett, majd sietős léptekkel elindult hazafelé. Ha nem ér idejében haza, kunyerálhat napokon keresztül. Nincs együttlét. Ezt nem akarta semmiképp. Szerette a feleségét. Olyannak amilyen. Ez volt az ő egyik keresztje.
Megérkezett. Nyitotta az ajtót s közben bekiabált a házba:
- Megjöttem drágám!
Dermedt csend fogadta. Bejárta az egész házat. Felesége sehol.
- Hová mehetett? - Hol lehet?- tette fel magának a kérdést.
Mérgében leült a konyhaasztalhoz és cigarettára gyújtott. Ekkor a szomszéd asszony lépett be a konyhába. Nyitva felejtette az ajtót. Kicsit molett nő volt, telt keblekkel, kiugró fenékkel.
Sokszor fordult meg utána.
-Nézd a feleséged küldött. Nálunk van, elcsábítja a férjem. Én meg téged, ha akarod persze.
Összedőlt a világ. A férfi azt sem tudta melyik világon van. Hirtelen felugrott és.....
Arra ébredt beverte a fejét az éjjeliszekrénybe. Csuromvizes volt. Ült a sötétben, feje hasogatott. Tudatosult benne álmodott. A szobában csend volt, csak a felesége egyenletes szuszogása hallatszott.
-Vajon Freud mit hozna ki ebből az álomból?- tette fel a kérdést magának.
Óvatosan ki akart kellni az ágyból, amikor a felesége hangját hallotta:
- Hová mész megint Viktor?
Ránézett és elnevette magát. Hozzábújt.
- Nem megyek sehova.
Megcsókolta a feleségét. Nem haragudt rá. Majd egy kis idő múlva azt kérdezte tőle:
- Mond, mit tudsz, könnyen születtél meg, vagy nehezen?
-Nehezen..... édesanyám mesélte, olyan voltam, mind aki fél kijönni az anyaméhből. -De miért?
-Csak- felelte mosolyogva.
-Freud bácsi válaszólt a kérdésemre. Majd gondolatban még hozzátette magának: - Szülés közbeni trauma.
Megértette végre.
Visszaaludtak. Mind a ketten. És ugyanazt álmodták. A férfi leejtette egy szikláról a feleségét, aki szörnyethalt.
Az asszony leejtette a férjét, aki szintén meghalt.
Felébredtek reggel, de hogy örültek egymásnak. Rájöttek el kell engedjék egymást azért hogy visszanyerjék magukat egymásnak.
Ui:
Két nap múlva négy órát sörözött a barátaival. Nem szólt közben a telefon. És este nem kellett kunyeráljon.Ui:
2017. január 4., szerda
Sz. Orosz Mihály: Rá emlékszel
Rá emlékszel egyre, folyton,
hol világos éjszakák
boronganak a vízparton,
őrzik a holdfény aranyát,
nap tüzét az éj megőrzi,
langy fuvallat áramlik szét,
árnyak rohamát elűzi,
csillag gyúl s felragyog az ég.
Most már tél van, zord, hideg tél,
hó világít az ég alatt,
mint gyász-lepel borul az éj
a tájra és majd rászakad,
kályha mellett ülsz az éjben,
őrzöl egy nyári emléket:
a vízparton sétálsz éppen
s hozzád bújik a kedvesed.
Kalcsó József festménye
Ruszka Zsolt: Egyperces egy favágóról
Néha kegyetlen dolgokat produkál az élet.
Vágta a fát. Csak úgy zengett az erdő. Az arcáról lassan verejtékcseppek indultak útnak.
Elfáradt. Kapkodva szedte a levegőt. De makacsul dolgozott tovább. Lassan hat éve ezt csinálja. Hetente öt alkalommal. Szombat, vasárnap meg halálra issza magát.
Ma péntek. Holnap lesz hat éve, hogy a felesége meghalt. Épp ebédeltek, amikor rámosolygott, majd eldőlt és kész. Azóta haragszik az Istenre. Ha Isten fa lenne, már rég kivágta volna. Darabokra. Miszlikbe.
Felugattak a kutyák. Biztos jönnek a vevők a kivágott fáért. Épp az utolsót vágta ki, amikor magában a felesége hangját vélte hallani. Hozzá beszélt:
- János!
- Elég volt. Ne emészd magad. Ennek így kellett lennie. Figyelj. Éld az életed, mert megérdemled. Küldök egy asszonyt, aki szeretni fog. Szeresd te is és legyetek boldogok.
Majd homlokon csókolta az urát.
Szekérdöcögésre ocsúdott fel. Megérkeztek a vevők. Csakhogy a bakon egy harmincöt év körüli asszony ült. Mikor meglátta a favágót, megállította a szekeret. Leugrott, közelebb ment s így szólt:
- A testvéreim helyett jöttem. Egyéb dolguk akadt. Ma én viszem el a fát.
Majd elővett egy zsebkendőt és letörölte a férfi homlokát.
- Rúzsos- mondta huncutul.
János elszédült, az asszony elkapta, magához szorította, majd homlokon csókolta.
Felrakták a fát a szekérre. Felültek mind a ketten. A férfi elbúcsúzott az erdőtől. Soha többet nem vágott ki fát. És nem is ivott. Megbékélt az életével. És hamarább meghalt, mint az új asszony. Békességben.
Fotó: Steigerwald Tibor
2017. január 3., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)